Megjelent: 9 éve

Szakmai önéletrajz sablon komoly szakmai múltra

A sok tapasztalattal, komoly szakmai múlttal rendelkező emberek nagy dilemmája, hogy ha mindent leírnak, hosszú a CV, akár 4-5 oldal is, amit nem fognak elolvasni, ha keveset írnak, akkor meg nem látszik jól a komoly szakmai múlt. Jobangel javaslatai és önéletrajz mintája.

images

Ebbe a CV-mintába még fényképet sem tettem, hogy minél több hely maradjon a szakmai leírásoknak. A név után rögtön odatettem a releváns végzettséget, hogy ezt a helyet is kihasználjam szakmai jellemzésre. Egy sorba írtam a kapcsolati adatokat, nem írtam oda, hogy „telefonszám” meg „e-mailcím”, látható, hogy ez, és ezzel se foglaljuk a lapot.
Ugyan így sűrű, de mégis jól olvasható, jól strukturált sablon lett belőle, a vízszintes vonalak jól tagolják, a fejezetcímek nem vesznek el a szövegben, ezt szolgálja azok eltérő színe is. Így ha valaki csak egy bizonyos dolgot keres, a fejezetcímek alapján gyorsan megtalálja, amit keres.

A releváns beosztásokat is kiemeltem, ami nem volt az, azt normál betűtípussal hagytam. A nem releváns Ha hasonló vagy ugyanolyan elnevezésű pozícióra jelentkezünk, mint amilyet már betöltöttünk, érdemes ezt a trükköt is bevetni.

Ezt a formátumot kitöltve valós adatokkal, 2 oldalba bárki bele tudja sűríteni releváns szakmai múltját.

Önéletrajz sablon letöltése




komolyszakmai

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek