Megjelent: 5 éve

Félnek a kirúgástól, de nem képzik magukat

A fiatal munkavállalók csaknem fele (47 százaléka) tart attól, hogy a közeljövőben elveszíti az állását. Ugyanakkor a pályájuk elején lévők többsége nem szánta el magát munkaerő-piaci pozíciójának megerősítésére: héttizedük nem tervezi, hogy mostanában továbbképzésre, tanfolyamra menjen, háromnegyedük nem kíván az elkövetkezendő években átképzésre jelentkezni vagy új szakmát tanulni – derül ki az Ipsos közvéleménykutató friss adataiból.

Nem tanul, aki bajban van


Az nem meglepő, hogy a munkájukat biztosnak tekintő fiatalok túlnyomó többsége (80-90 százaléka) jelenleg nem gondolkodik átképzésben, új szakma elsajátításában, szakmai továbbképzésben. Az viszont már eléggé különös, hogy az állásuk elveszítésétől tartó fiatalok kétharmada sem tervezi, hogy szakmai ismeretei bővítésével eladhatóbbá tegye magát a munkaerőpiacon. A foglalkoztatási félelmek minden negyedik érintettet sarkallják cselekvésre, bennük már felvetődött az ismételt tanulás, egy másik szakma megszerzésének gondolata.


Az iskolába járók várakozásai szerint nem lesz problémamentes az elhelyezkedés: 55 százalékuk szerint nehezen találnak majd állást, ha tanulmányaikat befejezik. Ennél jóval kisebb hányaduk, 25 százalékuk számol azzal, hogy a végzést követően könnyen jutnak munkához.


Kismamák nem bíznak a sikeres visszatérésben


Bár törvény biztosítja munkába való visszatérésüket, a gyermekükkel otthon lévő kismamák 71 százalékának nincsenek illúziói, úgy vélik, újbóli munkába állásuk nehézségekbe ütközik majd. Mindössze 11 százalékuk reménykedik a konfliktusmentes folytatásban.


A munkanélküli fiatalok átlagosan 25 százalék esélyt látnak a közeli hónapokban történő elhelyezkedésre, arra, hogy nem csak alkalmi, hanem tartós foglakoztatásnak is részesei lehetnek.


Az Ipsos F&F kutatássorozata negyedévente közöl friss adatokat a fiatal felnőttek márkafogyasztási szokásairól, illetve tematikusan bemutatja ennek a fogyasztói csoportnak a viselkedését.


2011. június 30.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek