kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A multi-életérzést keresik a diák munkavállalók

A Meló-Diák Alföld iskolaszövetkezet közép- és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók körében készített munkavállalással kapcsolatos kutatást, amelyből többek között az is kiderült, hogy minden második diáknak volt már olyan munkahelye, ahol hosszú távon, főállásban is jól érezné magát.

A kutatásban résztvevő diákok többségére jellemző, hogy hosszabb távon is hajlandóak egy munkahelyen maradni: 43 százalék eltöltött már több mint fél évet, további 40 százalékuk pedig legalább három hónapot ugyanannál a munkáltatónál. Pozitív, hogy a válaszadók valamivel több mint a felének (51 százalék) volt már olyan diákmunkája, amelyben a későbbiekben is el tudná képzelni magát.

„Találkozunk nagyon céltudatos diákokkal, akik már eleve úgy tanulnak tovább, hogy az adott szakma valóban érdekli őket, és próbálnak gyakorlati tudást is magukba szívni. Rájuk jellemző, hogy igyekeznek olyan diákmunkát vállalni, amely passzol a tanulmányaikhoz, mi pedig a fizetett gyakornoki munkalehetőségekkel segítjük őket” - árulta el tapasztalatait a Meló-Diák miskolci irodavezetője, Leskó Annamária.

Diákmunkából valódi karrier? Igen!



Sok diák azonban megfordítja a dolgot, és nem a tanulmányaihoz illeszkedő feladatkört, hanem a céget nézi ki, ahol hosszú távon dolgozni szeretne, a pozíció pedig kis túlzással mindegy is, csak kerüljön körön belülre. „Sokszor halljuk vissza a diákoktól, hogy a nagy multikhoz szeretnének bekerülni, és ennek megfelelően népszerűek is ezek a
munkalehetőségeink. Ők úgy gondolkodnak, hogy ha már bejutottak a rendszerbe, akkor később, amikor befejezik az iskolát, könnyebben tudnak a kinézett cégnél maradni főállásban, immáron a végzettségüknek megfelelően, mint kívülről bejutni” - magyarázta Leskó Annamária.

A Meló-Diák miskolci vezetője szerint nem járnak tévúton a diákok, és egy jellemző példát is megosztott ezzel kapcsolatban. „A telefonos ügyfélszolgálati pozíciók a leginkább közkedvelt munkák közé tartoznak, mert általában a diákok vágyait megtestesítő multiknál van ilyen lehetőség. Egyik partnerünknél a jól teljesítőket egy idő után előléptetik oktatónak, és onnantól ők tanítják be a következő érkező diákokat. Ha pedig ezután lejár a diákstátuszuk, mert befejezik a tanulmányaikat, a mi véleményünket is kikérve főállást ajánlanak a legjobbaknak. Tehát ez egy létező, valódi karrierút.”

Meg kell érteni, hogy a diákok segítenek



A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy a diák munkavállalók nem csak olyan helyekre kerülhetnek, ahol hosszabb távon el tudnák képzelni magukat. A válaszadók 53 százaléka jelezte, hogy érte már őket negatív tapasztalat is diákmunka közben. Legtöbben az ott dolgozó főállású kollégák lekezelő, ellenséges viselkedését emelték ki saját szavaikkal.

„Próbálunk tenni a jelenség ellen, ezért minden megbízónknak hangsúlyozzuk, hogy amikor diákokat vesznek fel, próbálják érzékenyíteni a főállású munkavállalóikat. Az a fontos, hogy ők ne a problémákat lássák a diákokban, hogy be kell őket tanítani, oda kell rájuk figyelni stb., hanem azt érezzék, hogy az ő életüket teszi könnyebbé az érkezésük, hiszen valójában erről van szó. Például sok cég azért vesz fel diákokat, mert csak így tudja megoldani a főállású munkatársai szabadságolását. Fontos, hogy ezekkel tisztában legyenek az ott dolgozók” - jelentette ki Leskó Annamária.

A diákokra a jövő zálogaként kell tekinteni



Ez már csak azért is lényeges, mert nemcsak a multiknál, hanem a kis- és középvállalkozások életében is egyre fontosabbak lesznek a diák munkavállalók a szakember szerint. „Nálunk Borsod megyében a diákok többsége máshol képzeli el a jövőjét. Mennének a főváros felé vagy külföldre. Ezért az itteni cégeknek az lenne határozott érdekük, hogy a diák munkavállalókra lehetőségként tekintsenek. Hogy neveljék, tanítsák őket és adjanak nekik jövőképet, mert velük tudják megteremteni a cégük utánpótlását. Nap mint nap elmondom ezt, és szerencsére egyre többen megértik az üzenetet” - fogalmazott a Meló-Diák Miskolc irodavezetője.

A 13 kelet-magyarországi Meló-Diák Alföld-iroda bevonásával készült kutatásban jellemzően 16 és 26 év közötti diákok vettek részt, akik egyetemi/főiskolai, középiskolai tanulmányokat folytatnak, vagy OKJ-képzést végeznek. A válaszadók 92 százaléka rendelkezik saját munkatapasztalattal diákként, így a kérdésekre adott visszajelzéseik relevánsnak tekinthetőek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk