kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Változások a BDO Magyarország vezetésében

A 2020-24-es időszakra kidolgozott cégstratégia mentén a BDO Magyarország üzlettársai módosított felsővezetői modellt is bevezettek. Ennek keretében Gerendy Zoltán ügyvezető partner mellett a cégcsoport vezetését a továbbiakban Orbók Ilona, Gaál Edmond és Kékesi Péter látják el.

Az elmúlt évben – a nemzetközi BDO cégcsoport iránymutatásaival összhangban – a BDO Magyarország cégcsoport is elkészítette a 2020-24-es időszakra vonatkozó stratégiai tervét. Ez az időszak várhatóan jelentős technológiai és szolgáltatásbeli változásokat eredményez majd a könyvvizsgáló cégcsoportok életében. A fenti kihívásoknak való sikeres megfelelés a BDO-n belül is fokozott vezetői elköteleződést és közreműködést kíván meg a napi feladatok végrehajtása mellett, ezért a BDO Magyarország üzlettársai tavaly decemberben egy módosított felsővezetői modellt is kialakítottak.

Ennek keretén belül kivált az aktív cégcsoportvezetésből Jamniczky Andrea, a HR üzletág vezetője, Baumgartner Ferenc, szenior könyvvizsgáló és Hajnal Péter, a könyvelési és bérszámfejtési üzletág vezetője. A BDO Magyarország új cégcsoportvezetői Orbók Ilona, a adótanácsadói üzletág vezetője, valamint Gaál Edmond és Kékesi Péter, a könyvvizsgálat üzletág vezetői lettek.

Gerendy Zoltán, aki a BDO hálózatában immár 30 év vezetői tapasztalatot halmozott fel, továbbra is ellátja a BDO Magyarország cégcsoport vezető partneri és általános cégcsoport ügyvezetői feladatait.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új... Teljes cikk