Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Versenyképes bérekre van szükség a felsőoktatásban

Ha versenyképes felsőoktatást akarunk, akkor versenyképes bérekre van szükség - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában annak kapcsán, hogy januártól - a tavalyi 15 után - újabb öt százalékkal emelkedett az oktatók bére, jövőre pedig ugyanekkora bővülés következik.

images

Rétvári Bence hangsúlyozta, az „érezhetően, láthatóan” magasabb bérekkel is motiválni kívánnak, és utalt arra: a kormányzat célja az, hogy a fiatalok ne csupán megélhetésre tegyenek szert, de olyan pálya- és jövőképük is legyen, ami komoly egzisztenciát alapoz meg.

Ennek elemeként említette, hogy háttérbe szorították az igazi megélhetést nem jelentő szakokat, előnyben részesítve például a természettudományos és az informatikai képzést.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy 2010 óta 30-ról 11 százalékra csökkent Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk