kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Taníthatok-e a felmentési idő alatt?

A nyugdíjfolyósító megküldte, hogy az utolsó munkanapom 2019.02.27. A felmentési időm kb. július elején kezdődik. A tanévet még két hónapig el kell kezdenem. Kb. október végéig dolgozom, a szabadság kiadásától függ a dátum, ill. azt nem tudják már kiadni, tehát ki kell fizetni. Tudomásom szerint 8 hó felmentési idő /12*46 képlet adja a szabadságomat. A vezetés szeretné ha legalább fél évig, esetleg 2019. május/ júniusig maradnék. Igazgató úr szerint van egy köztes törvény, hogy a 40 évvel ez lehetséges és semmit nem veszítek el, de ezt a törvényt a mai napig nem tudták megmutatni, hiába kértem. Valóban lehetséges, hogy az utolsó négy havi felmentési időben is dolgozzak és nem veszítek el semmit - se a jubileumi pénzt, se a 40 évi jogosultságot? Amennyiben lehetne tanítani úgy, hogy semmi nincs veszélyben, akkor teljes fizetést kapok a felmentésre és kifizetik a ledolgozott órákat is? A törvény értelmében szerintem tilos dolgoznom, ez is egy jutalom: az utolsó 4 hónapot munka nélküli fizetett időszaknak kell venni.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A nők kedvezményes nyugdíja feltételeit teljesítő és azt igénylő közalkalmazott hölgy közalkalmazotti jogviszonyát a munkáltató köteles munkáltatói felmentéssel megszüntetni (ezt tehát nem kell kérni, a törvény rendeli el: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény - a Kjt. - 30.§ (4) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a Tny.) 18. § (2a) bekezdés a) pontjában foglalt feltételt legkésőbb a felmentési idő leteltekor teljesítő - vagyis a nők kedvezményes öregségi nyugdíját igénylő - közalkalmazott kérelmezi.) Természetesen nem írja elő a törvény, hogy a kedvezményes nyugdíjra való jogosultság megnyílásának napjától igényelje is ezt a nyugdíját - hiszen a “legkésőbb a felmentési idő leteltekor” kitétel szerint korábban bármikor megszerezheti a jogosultsági időt. Vagyis el is halaszthatja a szükséges időtartammal a nyugdíjigénylést, hogy be tudja fejezni a tanávet - ha akarja.
A felmentési idő felére a munkáltató köteles mentesíteni a közalkalmazott hölgyet a munkavégzési kötelezettség alól, ezekre a hónapokra távolléti díj jár.
A jubileumi jutalom is jár, sőt, ha legalább 35 éves a közalkalmazotti jogviszonya, akkor a 40 éves jubileumi jutalom jár.
Végkielégítésre viszont nem jogosult.
Ha mindenképpen igénybe akarja venni az első lehetséges naptól a kedvezményes nyugdíját, de be is szeretné fejezni a tanévet, vagyis dolgozni szeretne a felmentési idő azon fele időtartama alatt is, amely alatt a munkavégzési kötelezettség alól a munkáltatója kötelező jelleggel felmentette, akkor a munkáltatója álláspontom szerint beszerezheti a fenntartó (tankerület) előzetes engedélyét ahhoz, hogy Önt az érintett hónapokra óraadó tanárként, eseti megbízási szerződés alapján foglalkoztassa. (Sem a Kjt., sem a Munka Törvénykönyve, sem a Ptk. nem tiltja kettős jogviszonyt, a munkáltatójának azonban mindenképpen szüksége van a fenntartó előzetes hozzájárulására az Ön megbízásához a felmentési idő munkavégzési kötelezettség alóli felmentése időtartamára.)
További részletek és az Ön jogainak ismertetése az összefoglalómban.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíjba kényszeríthet-e a munkáltatóm?

2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat?

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk

Tovább dolgozhatok-e Angliában, ha itthon nők 40-el nyugdíjba mentem?

2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk