kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Nagy bajban a Dunaferr, a túlélés a tét

Júniustól 3 hónapon át csökkentheti a nem termelésben dolgozók munkaidejét a Dunaferr. Dunaújváros 4500 embert foglalkoztató vállalatának vezetője szerint a túlélésért folytatott küzdelem döntő szakaszához érkeztek.

Nagy bajban van a már korábban is nehézségekkel küzdő Dunaferr. Dunaújváros és a térség legnagyobb munkáltatója mintegy 4500 embert foglalkoztat.

Evgeny Tankhilevich cégvezető levele szerint, amelyet a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség töltött fel honlapjára, a világjárvány miatt leálló gazdaságban a cégcsoport általános helyzete tovább romlik, a termékeik iránti kereslet drasztikusan lecsökkent, ezért "félő, hogy elkerülhetetlenné válik a termelési szint csökkentése".

A korábban beharangozottakkal ellentétben az áprilisi bérek kifizetése nem csúszik ugyan 5 napot, de ez csak az üzleti partnerek jóindulatának köszönhető, ami miatt a cég néhány fizetési kötelezettségét át tudta ütemezni.

Tankhilevic szerint ez azonban csak részeredmény. "Nincs más választásunk, fájdalmas lépéseket kell tennünk, mert továbbra is úgy tűnik, hogy a Dunaferr kizárólag magára számíthat" - írta a cégvezető.

Amennyiben a helyzet nem változik, várhatóan június elsejétől 3 hónapon át csökkenteniük kell a nem közvetlenül a termelésben dolgozók munkaidejét.

Ez az intézkedés megközelítőleg 1000 főt érinthet, a csökkentett munkaidő miatt kieső jövedelmet pedig részben állami forrásból kompenzálnák - olvasható a levélben.

"Látni kell, hogy a túlélésért folytatott küzdelem egy döntő szakaszába léptünk" - hívja fel a figyelmet Tankhilevich. Hozzáteszi: a szakszervezetekkel folyamatosan egyeztetnek, és igyekeznek közös megoldást találni.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk