Megjelent: 6 éve

Fogyatékosság-barát Munkahelyek - idén is taroltak a nagyvállalatok

Kilencedik alkalommal jutalmazta díjjal a Fogyatékosság-barát Munkahelyeket a Salva Vita Alapítvány. Idén 28 cég kapta meg a kitüntetést, a díjátadót december 1-jén a Nemzeti Színházban rendezték meg, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány képviselői adták át a díjakat.

images

images

Az alapítvány 2010-ben indította el a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, hogy támogassa a fogyatékkal élő, állást kereső emberek elhelyezkedését, és a pályázatot minden évben meghirdetik. Pályázat szempontrendszere a folyamatos fejlesztés a vezetés és stratégia, a fogyatékos emberek toborzása, a foglalkoztatása és megtartása, az akadálymentesítés, illetve a fogyatékos ügyfelek kiszolgálása.

2017-ben 28 szervezet nyerte el a díjat. A díjakat Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója, Juhász Zsófia, az Amerikai Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetője, valamint Sugár Karolina, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület elnöke adták át. Az elismerés logóját az idei évtől használhatják a kiválasztott intézmények.

A fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatos törekvések kapcsán, kiemelkedő teljesítményéért 6 céget külön díjjal ismertek el, munkásságuk példaértékűnek bizonyult. Az Accor-Pannonia Hotels
Szállodaüzemeltető Zrt.-t a „Vezetés és stratégia” kategóriában kapott különdíjat, mivel ma még egyedülálló módon, a cég stratégiai szinten foglalkozik a témával és CSR tevékenységének minden elemét a fogyatékos emberek támogatására fordítja.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a „Befogadó környezet kialakítása” kategóriában ért el kiemelkedő teljesítményt. A vállalat többek között egy belső, szemléletformáló képzést dolgozott ki, amelyen több mint 100 cégvezető és boltvezető vett részt.

Különdíjat kapott még az IBM Magyarország Kft. „Tanulás, fejlődés, előmenetel” kategóriában, a Rossmann Magyarország Kft. „Toborzás és kiválasztás” kategóriában, a Kockacsoki Nonprofit Kft. -„Akadálymentesítés (fizikai, infokommunikációs)” kategóriában és a Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal - „Fogyatékos ügyfelek kiszolgálása” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért.

„A díj megalapításakor két célunk volt. Egyrészt, hogy megkönnyítsük a cégek és az álláskereső fogyatékkal élő emberek találkozását. Ha egy fogyatékkal élő ember azt látja, hogy egy cég használja ezt a logót, biztos lehet benne, hogy ott szívesen veszik a jelentkezését. Másrészt azt szerettük volna, hogy a vállalatok kezdjenek el tudatosan foglalkozni a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának témájával. A díjat fejlesztések megvalósításával lehet elnyerni, melyek megvalósulását a díj adományozói évről évre monitorozzák. Meggyőződésünk, és ez most már elég jól látszik is, hogy azok a szervezetek, amelyek folyamatosan odafigyelnek erre a szempontra a vállalat működésében, jelentős változást érnek el, és ez a szemlélet előbb-utóbb beleivódik nemcsak a napi működésbe, hanem a tervezésbe, gondolkodásba is.”- mondta Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A Fogyatékosság-barát Munkahely program 2017-es díjazottjai:
1. Avis Budget Group BSC Kft.
2. HÁDA-1 Ipari és Kereskedelmi Kft.
3. United Call Centers Tanácsadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
4. Ecorg Biztosítási Alkusz Kft.
5. VEG-YE KFT
6. Eötvös Loránd Tudományegyetem - Társadalomtudományi Kar
7. Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja
8. Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért
9. Accor- Pannonia Hotels Szállodaüzemeltető Zrt. - „Vezetés és stratégia” kategóriában végzett
kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
10. Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe
11. Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
12. IBM Magyarország Kft. - „Tanulás, fejlődés, előmenetel” kategóriában végzett kiemelkedő
teljesítményéért különdíjban részesült.
13. Magyar Telekom Nyrt.
14. Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.
15. Rossmann Magyarország Kft. - „Toborzás és kiválasztás” kategóriában végzett kiemelkedő
teljesítményéért különdíjban részesült.
16. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. - „Befogadó környezet kialakítása” kategóriában
végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
17. Tesco Globál Áruházak Zrt.
18. CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.
19. GE Hungary Kft. (GE Working Capital Solutions divízió)
20. Julienne Kft.
21. Masped Logisztika Logisztikai ás Vámügynökségi Kft.
22. FKI Nonprofit Kft.
23. Kockacsoki Nonprofit Kft. - „Akadálymentesítés (fizikai, infokommunikációs)” kategóriában
végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
24. Budapest Főváros Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Egyesített Bölcsődék
Intézménye - Bababirodalom Bölcsőde és Szolgáltató Központ
25. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal - „Fogyatékos ügyfelek
kiszolgálása” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
26. Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata
27. Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal
28. Vakok Állami Intézete
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk