Megjelent: 6 éve

Erős évre számítanak az autóipari beszállítók

Az egyre nagyobb kihívást jelentő munkaerőhiány szabhat csak határt a növekedésnek.

images

A magyar autóipar minden idők legmagasabb termelési értékét érte el 2017-ben. A PwC magyarországi autóipari beszállító felmérése árbevétel és foglalkoztatotti létszám tekintetében 2018-ra egyaránt bővülést prognosztizál. A növekedésnek az egyre nagyobb kihívást jelentő munkaerőhiány szabhat csak gátat – a vállalatok harmadánál már előfordult, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak a megrendelők rendelkezésére állni.

A PwC magyarországi autóipari beszállító felmérése alapján a magyar járműipar számára 2017 a növekedés éve volt, a válaszadók negyede kétszámjegyű árbevétel-bővülésről számolt be 80 százalék feletti kapacitáskihasználtság mellett. Az árbevétel-változás főbb oka az eladott termékek volumenének változása (49%), az új termékek bevezetése (32%), illetve a gyártott termékek eladási árának változása (14%) volt.
A magyar autóipar pozitív tendenciái a kutatásban részt vevő vállalatok árbevétel adatai mellett a munkavállalói létszám tekintetében is megmutatkoznak, a válaszadók 44 százaléka öt százaléknál nagyobb bővülésről – ezen belül 22 százalék kétszámjegyű emelkedésről – nyilatkozott.

2018: növekedési várakozások az OEM-ek nyomása ellenére
A közeljövő várakozásai még 2017-hez képest is pozitívak, a felmérést kitöltő vállalatok közel kétharmada öt százaléknál nagyobb árbevétel-növekedést valószínűsít 2018-ra. A bizakodó kilátások többek között a bővülő ügyfélkörre is visszavezethetők, a megkérdezettek 20 százaléka megkötött szerződéssel rendelkezik egy új OEM-mel (Original Equipment Manufacturer) vagy Tier 1 megrendelővel, míg további 38 százalék valószínűsít gyarapodást jelenleg folyó tárgyalásokra alapozva.

„A növekedési kilátásokat veszélyeztető kockázatok között első helyen – összhangban a globálisan és a régióban is tapasztalható trendekkel – a képzett munkaerő hiánya áll, a kitöltők 78 százaléka értékelte veszélyforrásként ezt a faktort. A válaszadók közel fele számára további kockázatot jelent az OEM-ek irányából tapasztalható nyomás. Több mint 30 százalékukat érinti a vevőkért folytatott fokozódó verseny, valamint a lassuló növekedés a fejlett piacokon” – foglalta össze Végh Bálint, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának menedzsere.
Az OEM-ek részéről erős elvárásként jelenik meg a jelenleg gyártott termékek árának csökkentése, ezt a válaszadók 80 százaléka fokozódó nyomásként éli meg. További terhet jelent a megrendelésállomány rugalmas változása (42%), hasonló mértékben probléma az ár- és költségkalkulációk megosztása az OEM-ek képviselőivel, illetve a nagyobb kedvezmények elvárása az OEM-ek részéről új szerződéskötés esetén (36%).

A jövő a kutatás-fejlesztésben rejlik?

A válaszadók negyede már jelenleg is használ olyan ipar 4.0 megoldásokat mint az M2M, az IoT, a connected cars és a mesterséges intelligencia, míg a többség középtávon számít arra, hogy különböző tevékenységi területein – jellemzően a K F-ben, a termelésben vagy a logisztikában – megjelennek az új technológiák.

A jövő fontos autóipari trendjei közé tartoznak a mobilitás megváltozása, a közösségi autóhasználat terjedése, a magántulajdonú autók használati szokásainak változása, illetve az önálló autós közlekedés lehetőségének kinyílása új célcsoportok számára. Kutatásunk eredményei alapján az autóipari trendekkel összefüggésben a robotika az a technológia, amely 5 éven belül stratégiai fontosságú lesz az autóipari beszállítók több mint 60 százaléka számára Magyarországon. Pozitív előjelnek tekinthető, hogy a megkérdezett vállalatok 13 százaléka mérlegeli egy helyi K F központ létrehozását.

„A beszállítóknak intenzíven kell dolgozniuk a termelés hatékonyságának folyamatos javításán, az innováció elősegítésen ahhoz, hogy megfeleljenek a kereslet és a követelmények növekedésének. Azoknak az autóipari beszállítóknak, amelyek kis kutatás-fejlesztési igényű hagyományos termékeket gyártanak, már rövid távon is piacvesztéssel kell számolniuk” – fejtette ki Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezető cégtársa.

A legnagyobb kockázatot a munkaerőhiány jelenti

Az utóbbi években jelentősen megnövekedett a képzett szakemberek iránti kereslet, a vállalatok harmadánál már előfordult, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak elvállalni egy megrendelést. A kialakult helyzetre a válaszadó cégek 80 százaléka fizetésemeléssel, 64 százaléka saját képzési programokkal, karrierfejlesztéssel reagál. A felmérésben részt vevő vállalatok közel fele alkalmaz külföldi munkavállalót, mert a magyar piacról már nem tudja felvenni a szükséges mennyiségű munkaerőt. A beszállítókat egyre inkább foglalkoztatja a robotizáció azokban a munkakörökben, ahol gépekkel helyettesíthetők az alacsony hozzáadott értékű munkakörök.

„A magyar járműipar akkor tud régiós szinten versenyképes maradni, ha növeli a hozzáadott értékét és minél több innovációs és K F tevékenységet tud az országba vonzani. Ehhez szorosan kapcsolódik az innovációt támogató gazdasági környezet és a kedvező adózási feltételek megteremtése. Szintén kulcsfontosságú a versenyképes tudással rendelkező szakemberek képzése, a munkaerő mobilitásának ösztönzése, illetve a szakmunka elismertségének növelése” – összegezte Végh Bálint.

A felmérésről:

A PwC közép-európai kutatását első alkalommal, 2018-ban Magyarországon is elvégeztük. Felmérésünket jellemzően nagy- – 500-nál több főt foglalkoztató – és közepes vállalatok töltötték ki. A tulajdonosi struktúra tekintetében nagyobb számban (63%) voltak a külföldi többségi tulajdonossal rendelkező vállalatok. Az ellátási láncban elfoglalt helyüket tekintve a válaszadók 53 százaléka Tier 1 beszállító, 23 százaléka pedig Tier 2. A válaszadók több mint 80 százaléka részben vagy kizárólag exportpiacra dolgozik, a kutatást kitöltők közel 20 százaléka pedig csak a magyar piacon értékesíti termékét vagy szolgáltatását. Az exportpiacok tekintetében Nyugat-Európa a vezető régió, a beszállítók 75 százalékban ezt a területet jelölték meg a legfontosabbnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk