kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Alig maradt a felnőtteket kezelő konduktor a Petőben

A hét eddig ott dolgozó konduktor közül négynek felmondtak, egyet áthelyeztek, kettő pedig hamarosan nyugdíjba megy. Ezeknek a konduktorok szerződését a kancellária módosította, már nem számítanak pedagógusnak, hiába képzik a jövő konduktorait. Szakmai szolgáltatók lettek kevesebb fizetéssel, írja az Index.

A felnőtt ambulanciára koponyasérült, gerincsérült, agyvérzéses, baleset után épülő, Parkinson-kóros, sclerosis multiplexes páciens egyaránt jár, akik közül többen aggódnak jövőbeni ellátásukért.

Az intézetet felügyelő kancellária módosította a felnőtteket kezelő konduktorok szerződését, akik ezt nem voltak hajlandók aláírni azoknak menni kellett. A jelenleginél rosszabb feltételek mellett kellett volna dolgozniuk, például 22 helyett 40 órát, a szabadságukat is felére csökkentették, pedagógusok helyett pedig szakmai szolgáltatók lettek volna.

Mihály Máté Győző a Pető-Kancellária vezetője szerint a fizetések nem csökkennek, a konstrukció azonban más, havi pénzük nagy részét pótlékként kapnák ettől kezdve a konduktorok, „munkáltató döntésen alapuló illetményrészként”, írja az Index a birtokába jutott szerződés alapján. Van azonban, aki tart tőle, hogy ezt nem kapnák végül meg.

A kancellária véleménye szerint a felnőtteket ellátó konduktorok nem vesznek részt a köznevelésben, ezért nem sorolhatók pedagógus munkakörbe, így a szerződésmódosítással jogsértést akartak megszüntetni. A szakmai szolgáltató elvileg nem oktathat, pedig a konduktorok képzik a főiskolásokat az intézetben. A kancellária szerint viszont közvetlenül segítik az oktató-kutató tevékenységet.

A felnőttek ellátása az intézet vezetése közlése szerint megoldott és a távozó konduktorok helyére már folyamatban van újak felvétele.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk