Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

LMP: egyesíteni kell a szociális és az egészségügyi bértáblát

Ungár Péter szerint a bértábla rendezéséhez kizárólag politikai akarat szükséges.

Az LMP a szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól. Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján újra aktuálisnak nevezte szociális bértábla rendezését, ugyanis a szakszervezetek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) folytatott bértárgyalások "nem vezettek semmilyen eredményre".

A három nagy állami ágazatból a szociális bértábla a legalacsonyabb, átlagban egy gyógypedagógus nettó 130 ezer forintot keres, az ágazatban dolgozók 80 százalékának fizetése nem éri el 200 ezer forintot - mondta. Ungár Péter álláspontja szerint a bértábla rendezéséhez kizárólag politikai akarat szükséges. "Amennyiben igaz a Fidesz azon állítása (.), miszerint Európában Magyarországon van az egyik legnagyobb gazdasági növekedés, ebből kifejezetten ki lehetne fizetni, hogy ne 130 ezer forintot keressen egy gyógypedagógus vagy ennél is kevesebbet egy segédápoló" - hangsúlyozta.

Ungár Péter a szociális ágazat legnagyobb problémájának nevezte, hogy az alacsony fizetések miatt kevés "kezdő, új munkatárs jön, rettentően el van öregedve és nyugdíjközeli az állomány és még így is - a kormány bevallása szerint - 15 százalékos a betöltetlen álláshelyek aránya". Az LMP képviselője ezért pártja nevében azt követelte a kormánytól, hogy a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások során jussanak eredményre. Azt is követelte, hogy fokozatosan - évek alatt - egységesítsék a szociális és egészségügyi bértáblát, továbbá azt, hogy ne legyen olyan szociális dolgozó, aki nem kapja meg a nettó 200 ezer forintos fizetést.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint már a harmadik SMA-ban (spinális izomatrófia) szenvedő kisgyermek "rendkívül drága" terápiájának finanszírozására indult gyűjtés, Ungár Péter úgy válaszolt, hogy a betegek kis száma miatt az egészségbiztosítás egésze "ki tudná gazdálkodni" ezek finanszírozását. Az ellenzéki képviselőt arról is kérdezték, hogy a XIX. kerületben az LMP önkormányzati képviselői külön frakciót kívánnak alakítani az MSZP és a DK nélkül. Erre reagálva Ungár Péter cáfolta, hogy "belső harc" indult volna. Hozzátette: pártja a kispesti körzetekben önállóan indult, ezért "a kispesti ügy" felelőssége nem terheli pártját. Az ügyben nem érintett "aktorokkal" merült fel a közös frakció alapítása.

Arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester leállítaná az újlipótvárosi Szent István Parkban felállítandó Szent István szobor projektjét, Ungár Péter úgy reagált: "nem pontosan érti", hogy egy ilyen kultúrpolitikai küzdelmet miért az államalapító király "konszenzusos alakja" körül kell folytatni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk