Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 5 éve

Mennyit keres egy könyvelő?

A könyvelői szakma az egyik, ami elég gyakran szóba jön, amikor a robotok által fenyegetett szakmákról szó esik. Maguk a szakmában dolgozók is reális lehetőségnek látják a hagyományos könyvelés megszűnését idővel. A könyvelők bérezésével már két évvel ezelőtt is foglalkoztunk. Úgy tűnik a szakmában a főváros és egyes vidéki régiók közötti jelentős fizetési különbségek azóta sem csökkentek. A havi bruttó átlagbér ezen a területen 300 700 forint a Fizetesek.hu által küldött adatok szerint.

2017-es cikkünkből is az derült ki (2016-os adatok alapján), hogy akár 100 000 forint különbség is lehet az egyes régiók között bérezés szempontjából. Ez nem változott az évek során, hiszen a fővárosban jelenleg 327 400 forintos bért is el lehet írni, míg a régiós lista alján Nógrád és Békés megye szerepel, ahol éppen csak meghaladja a fizetés a 200 000 forintot. Nógrádban 208 700, Békésben 209 000 forint az elérhető átlagbér.



Egy pályakezdő és egy több mint öt éve a pályán lévő könyvelő bére között is jelentős különbség van. Mert míg kezdőként 255 000 forint az átlagos fizetés, addig egy tapasztalt munkatárs már 330 000 forintot is kaphat.

Az átlagkereset 2016-ban 265 000 forint volt, ez 2018-ra 300 700 forintra emelkedett. Ha megnézzük a tendenciát, a könyvelők bérezésében is jelentős emelkedés - több mint 100 ezer forint - történt az elmúlt években.


Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

Ha könyvelőként állást keres itt talál lehetőségeket.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk