Megjelent: 7 éve

Andy Vajnáé lehet a Bors, a Kisalföld és a Délmagyar

A Médiatanács döntése alapján a filmügyi kormánybiztos cége megvásárolhatja a Lapcom Kiadó Zrt.-t - írja a 24.hu.

A Médiatanács eldöntötte Andy Vajna a TV2. és a Rádió1 tulajdonosának cége, az AVALUE Befektetési Kft. megvásárolhatja a Lapcom Kiadó Zrt.-t. A NMHH kommunikációs igazgatósága bejelentette ennek semmilyen jogi akadályát nem látják - írja a lap.

A Lapcom adja ki a Bors, a Délmagyarország és Kisalföld című sajtótermékeket.

A 24.hu arról is beszámol, hogy így már minden megyei illetve regionális lap Fidesz közeli emberekhez kerül, hiszen a Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworks már tavaly felvásárolta a megyei lapok jó részét. A Lapcom említett lapjain kívül pedig a piacon jelenlévő Russmediát épp most vásárolja fel egy, a Népszabadság bezárójaként ismert Heinrich Pecinához köthető cég - írják.

A Médiatanács mai közleménye szerint:

"A médiatörvény lehetőséget ad arra, hogy valamely tervezett tranzakció tekintetében az abban érintettek még akár a fúzió létrejötte előtt kikérjék a Médiatanács véleményét abban a kérdésben, hogy a tervezett összefonódás sértheti-e a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését. A Médiatanács megvizsgálta az AVALUE Befektetési Kft. előzetes szakhatósági állásfoglalásra vonatkozó kérelmét a Lapcom Kiadó Zrt.-vel történő összefonódásáról, amelyet jóváhagyott. Amennyiben a meghatározó körülmények nem változnak meg, a Médiatanács ezen állásfoglalása a kiadástól számított hat hónapig nem csupán az összefonódásban érintett feleket, hanem a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) és a Médiatanácsot is köti. Az összefonódás tényleges engedélyezése az előzetes szakhatósági állásfoglalás figyelembevételével a GVH hatáskörébe tartozik."

24.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk