kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Jó modorral megtartható és motiválható a dolgozó

A legtöbb munkavállaló egy barátságos, emberközpontúbb környezetben szeretne dolgozni. Ennek fontos része a partnerség (a többi kollégával, illetve a vezetőkkel), valamint az elvégzett munka megbecsülése. Ha vezetőként szeretné valaki megtartani munkatársait, akkor célravezető a legegyszerűbb eszközt bevetni: a jó modort - írja a Piac & Profit.

A magazin szerint nagyon fontos, hogy egy vezető kérjen, és ne utasítson, valamint a bírálat helyett a dicséretnek is jelentős szerepe van az alkalmazottak motiválásában. Egyes kutatások szerint a harmonikus kapcsolatok alapja az 5:1 arány, a pozitív tartalmú visszajelzések javára.

Az elmúlt évtizedekben több kutatás is bizonyította, hogy a hálának, a megbecsülés kimutatásának mennyire fontos szerepe van a motiválásban.

Az egyik legtöbbet idézett kutatás Adam M. Grant és Francesca Gino munkája, melyben egy egyetem számára való adománygyűjtés állt a középpontban. A kutatások szerint az adománykérés az egyik leghálátlanabb feladat, mert az adománygyűjtők gyakran találkoznak durvasággal és elutasítással.

A kísérlet mindössze annyi volt, hogy az adománygyűjtőket - akik egyébként állandó fizetséget kaptak, függetlenül attól, hány hívást bonyolítottak, vagy mekkora támogatási összeg érkezett az adományozótól - két csoportba osztották, és két héten át figyelték a teljesítményüket. Egy hét elteltével az adományokért felelős igazgató, az egyik csoportban, a heti szokásos értékelést ezzel zárta: „Nagyon hálás vagyok a kemény munkájukért, őszintén értékeljük, amit az egyetemünkért tesznek.” A rákövetkező héten ez a csoport mintegy 50 százalékkal több hívást bonyolított, mint az előző héten. Annak a csoportnak azonban, amelyik nem részesült ebben az egyszerű elismerésben, a teljesítménye nem változott.

A sikeres vezetők tisztában vannak azzal milyen nagy jelentőséggel bír a hála és a köszönet kinyilvánítása, akik nem élnek ezekkel a gesztusokkal, azok általában megrekednek a karrierépítésben is.

Piac&Profit
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk