Megjelent: 7 éve

A Németországban dolgozó menekütek jobban keresnek a magyar közszolgáknál

A Németországba menekültek részmunkaidős fizetése 139 500 forintnak felel meg, ami alig kevesebb, mint a magyar közszolgák teljes havi nettó bére, azaz 167 564 forint - számolta ki a HR Portal.

Németországban 2015 eleje óta mintegy 1,5 millióan nyújtottak be menedékjog iránti kérelmet. A kérelmek nagyjából felét elfogadták. Minden második ember jogosult munkavállalásra, amennyiben munkaképes korú - írta a Bild az MTI közleménye szerint.

A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) legutóbbi kimutatása szerint február végéig 135 ezren helyezkedtek el teljes állásban, ami 44 ezerrel - 48 százalékkal - több az egy évvel korábbinál. További 49 ezren dolgoznak az úgynevezett minijob konstrukcióban, legfeljebb havi 450 eurós fizetéssel járó részmunkaidős állásban, ami 44 százalékos emelkedés éves szinten.

Milyen érdekes, hogy a Németországba menekültek részmunkaidős fizetése 139 500 forintnak felel meg (az mnb.hu euro árfolyama alapján számoltunk), ami alig kevesebb, mint a magyar közszolgák teljes havi nettó bére, azaz 167 564 forint.

nettó átlagkereset MagyarországonA teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete Magyarországon


A menekültek jellemzően a szolgáltató szektorban helyezkednek el, gyakori a takarító, vagy az eladói munkakör. Sokan a hiányos nyelvtudás miatt csak segédmunkásként helyezkedhetnek el - írta a Bild.

A munkanélküliként regisztráltak száma 191 ezer volt február végén, ami 55 ezerrel, 40 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. A munkakereső menekültek 69 százaléka férfi, 60 százaléka 35 év alatti. Túlnyomó többségük, 60 százalékuk számára a hiányos nyelvtudás miatt csak a segédmunkás állások jöhetnek szóba. A szakképzettséggel rendelkezők aránya 15 százalék - írta a Bild a BA adatai alapján.


Várhatóan 5 év alatt 50 százalékuk fog dolgozni



A munkaügyi ügynökség kutatóintézete (IAB) és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) egy áprilisban ismertetett közös vizsgálata szerint a német menekültügyi rendszerbe az utóbbi években belépett emberek munkaerőpiaci integrációjáról szerzett tapasztalatok egybevágnak a korábbi németországi tendenciákkal és más uniós tagállamokban megfigyelt folyamatokkal.

Így az eddigi fejlemények alapján reálisnak tűnik, hogy a menekültek foglalkoztatottsági aránya nagyjából öt év alatt eléri az 50 százalékot.

Fotó: MTI Fotó/Balogh Zoltán

HR Portal


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk