kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Egyelőre csak ígéret maradt a járulékcsökkentés, tovább egyeztetnek

A Varga Mihály által bejelentett jövő évi adótörvény módosítások a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, de a belengetett járulékcsökkentés egyelőre várat magára. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány szélesebb körben egyeztetne a kérdésről. Miközben elemzők szerint a versenyképesség javítása érdekében jelentős mérséklésre lenne szükség, nagyjából 7 és 10 százalék között.

A kata bevételi értékhatára a duplájára nő, így akár 12 millió forintig be lehet kerülni a kisadózó vállalkozások körébe. Az alanyi áfamentesség határa 6-ról 8 millió forintra emelkedne. Az eho öt kulcsából kettő marad, valamint a kamatjövedelem után nem kell megfizetni a 6%-os egészségügyi hozzájárulást. Adókedvezmény jár a startupokba, energiahatékonyságra vagy műemlékvédelemre költő cégeknek. Az elbocsátandó köz- és kormánytisztviselők mentesülnek a 75%-os különadó alól.

Ugyanakkor a járulékcsökkentés egyelőre csak ígéret maradt, a kormányzat bővítené azoknak a szervezeteknek, tárgyalópartnereknek a körét, akikkel ebben az ügyben egyeztetne. A munkáltatókon kívül a munkavállalók képviselői is részt vehetne az egyeztetéseken."Ambiciózus" cél, hogy Magyarország 5-6 éven belül érje el a V4-ek átlagát versenyképesség terén. Ehhez kellene a járulékcsökkentés is.

Az elemzők szerint ez a lépés elengedhetetlen. Volt, aki 10%-os csökkentést látna szükségszerűnek, míg más vélemény jelenleg 7%-os mozgásteret lát. A járulékcsökkentés a bérek emelkedésének előfeltétele lenne. Varga Mihály azonban, mintha egy ellentétes irányt villantott volna fel azzal, írja a hvg, hogy azt mondta, ha az üzleti szektor emeli a béreket, akkor az állam eltekinthet a járulékok bizonyos részétől.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a versenyképesség javítása érdekében szükségszerűnek nevezte a járulékcsökkentést, úgy vélte, legalább 10 százalékpontos mérséklés kellene ahhoz, hogy Magyarország versenyképességét javítsa a lépés.

A szakember rámutatott, hogy az euróra átszámolt - 2015-ös - nettó bérek alapján Magyarország elmarad a környező országoktól. A térségben az ausztriai nettó bérek a legmagasabbak, majd Szlovénia és Lengyelország következik, de Csehország és Szlovákia is megelőzi Magyarországot. Ennek oka, hogy az egyedülállók - az egy keresettel rendelkezők - esetében az élőmunkát terhelő elvonás mértéke nemzetközi mércével is magas. A tavalyi OECD-adatok szerint Magyarországon Ausztriához hasonlóan közel 50 százalékos volt az elvonás, míg a környező országokban 35-40 százalék.

Németh Dávid szerint a járulékcsökkentés kedvező hatással lehet a munkaerőhelyzetre is. Ha pedig a járulékcsökkentés megjelenik a munkavállalók bérében, azaz a munkaadók "átadják" a csökkentést, akkor a nettó bérek tovább emelkedhetnek, ami tovább élénkítheti a lakossági fogyasztást és a kiskereskedelmi forgalmat.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek elmondta: mindenképp jelentősebb járulékcsökkentésre lenne szükség, viszont kérdés, hogy a költségvetés mennyit bír el. Az elemző úgy látja: mivel a költségvetés kiegyensúlyozott, az ebből adódó a mozgástér mintegy 7 százalékos csökkentést tenne lehetővé.

Kiemelte: a járulékcsökkentés hozzájárulhat a bérek emelkedéséhez, ugyanakkor ez függ attól is, hogy valóban béremeléshez köti-e a kormány a járulékok mérséklését. Az elemző egyúttal felhívta a figyelmet a magyarországi munkaerőpiac másik problémájára, a szakképzett munkaerő hiányára, ami ugyancsak akadálya annak, hogy a vállalkozások több munkavállalót alkalmazzanak.

hvg/MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk