Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Közmunkán a menekült: az osztrákok a díjazáson vitatkoznak

Az osztrákok többsége támogatja, hogy a menedékkérők közmunkát végezzenek, azonban megoszlanak a vélemények arról, hogy mindezért kapjanak-e a szociális juttatáson túl kiegészítő összeget is - derül ki a Kurier című lap által hétfőn bemutatott felmérésből.

Az osztrák OGM közvélemény-kutató mintegy négyszáz ember részvételével végzett vizsgálatot.

A kutatás szerint a válaszadók 90 százaléka támogatja a menedékkérők közmunkavégzését, jellemzően az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek szavazói. Az indokok azonban igen különbözőek. A válaszadók nagy része úgy véli, hogy a menedékkérők szállásért és ellátásért "cserébe" dolgozzanak. A Zöldek szavazói szerint elsősorban társadalmi beilleszkedés miatt fontos a munkavégzésük.

A megkérdezettek fele szerint a közmunkát végző menedékkérőknek járna pluszpénz, negyven százalék azonban ezt elutasítja. Jellemzően az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szavazói ellenzik a külön díjazást, szerintük ugyanis a menedékkérőknek nem is kellene az országban tartózkodniuk. A felmérésben részt vevők többsége a 2,5 eurós óradíjat támogatja.

Az utóbbi napokban vita alakult ki az osztrák kormánypártok és szervezetek között a közmunkát végző menedékkérők díjazásáról és annak mértékéről. A tartományi menekültügyi illetékesek az óránkénti öteurós díjazást javasolták. Wolfgang Sobotka belügyminiszter viszont legfeljebb 2,5, átlagosan 1,7 euró óradíjat adna a menedékérőknek, éppen annyit, mint a polgári szolgálatot végzők kapnak. Az osztrák Gazdasági Kamara vezetője nem támogatja, hogy a menedékkérők a közmunkáért pénzt kapjanak, hiszen - indoklása szerint - szállás és ellátás jár nekik.

Ausztriában augusztus végéig 26 500 menedékkérelmi eljárás indult meg idén. A kormány döntése értelmében 2016-ban legfeljebb 37 500 kérelem nyújtható be az osztrák hatóságokhoz.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk