kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Tovább folytatódnak a bértárgyalások az Audinál

Az Audi Hungária Független Szakszervezet szerda esti közleménye szerint az „Audi Hungária Független Szakszervezet már többször jelezte, hogy jelenleg már csak az alapbér emelés mértékében nem ért egyet a munkáltatóval. Ennek tükrében folytatódott a mai tárgyalás azzal, hogy a munkáltatói oldal javaslatot tett arra, milyen módon tudná elképzelni a jelenlegi alapbér emelési javaslatának emelését - írja a kisalfold.hu. Tavaly november óta zajlanak a tárgyalások, egy kétórás figyelmeztető sztrájkon már túl vannak a felek, s mindenki tudja, a végtelenségig nem húzható a béralku.

images

Bértárgyalással, majd egész napos sztrájkbizottsági üléssel folytatódott a hét első napjaiban az Audi vállalatvezetésének és szakszervezetének a programja.

A „pénzügyi keretekben még nincs egyezség”, így folytatódnak a bértárgyalások. A munkaadó ajánlata és a szakszervezet követelése között az a bizonyos olló az alapbéremelésnél nyílik szét: az előbbi ugyanis egységesen 30 ezer forintot ajánl minden munkatársnak, az utóbbi viszont 40 ezret kér 2017-re és 2018-ra. A béren kívüli juttatásban (2017-re 600 ezer, 2018-ra 620 ezer) úgy tűnik, meg tudnak állapodni, mint ahogy a lojalitásbónuszban is, amely a régóta dolgozó audis munkatársaknak az alapbérét egészítené ki.

A szakszervezet legutóbb már kikérte tagjai véleményét, hogy a munkatársak döntő többségének 10 százaléknál magasabb emelést jelentő, újabb Audi-ajánlatot elfogadhatónak tartják-e, de a többség nemmel válaszolt.

kisalfold.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk