kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Akár két milliós is lehet egy informatikus bruttó bére

Az informatikai területen a Windows rendszeradminisztrátorok kereshetnek a legkevesebbet bruttó havi 280 ezer forinttal, de például egy IT programmenedzser bére akár már a bruttó kétmillió forintot is elérheti- derül ki egy friss felmérésből.

A Grafton Kifejezetten a magyarországi informatikusok fizetését és bérigényeit tanulmányozta: ez lapján a hazai informatikai munkaerőpiac nagyjából 80 százaléka a fővárosba koncentrálódik. Így a fizetésekben természetesen lehetnek eltérések a vidéki és a kisebb cégeknél, de alapvetően a cég szerint a tanulmány egy jó kiindulópontot jelent a minimum és a maximum bérekhez.
Az adatok azonban a Grafton 33 partnervállalatának béradatai mellett magukba foglalják 547 interjúztatott jelölt jelenlegi fizetését és bérigényét is, valamint az álláskereső oldalakon beérkezett információkat, ami így több mint 3000 fős mintát jelent összességében Magyarország minden területéről -írja a hwsw.hu.

A legkevesebb fizetést a rendszer és infrastruktúra üzemeltetés kategórián belül a Windows rendszeradminisztrátorok kaphatnak, akiknél a pályakezdő bér jellemzően minimum bruttó 280 ezer forint, a Linux és Unix rendszeradminisztrátorok ennél már valamivel többet kapnak az induláskor is, minimum 320 ezer forintot, és maximum 650 ezret. A kategória többi munkakörében viszont már itt is bruttó egymillió fölé csúszhatnak a bérek, a rendszerelemzők 700 ezer és egymillió közt kereshetnek, a rendszermérnökök 850 ezer és 1,2 millió forint között, az infrastruktúra mérnököknek viszont már induló bére is 1,1 millió forint, de idővel megkaphatják akár az 1,8 millió forintot is.
A tesztelők és a manuális tesztmérnökök havi bruttó 450 ezer forinttal kezdhetnek, majd később megkereshetik a 800 ezret is. Az automatizált tesztmérnökök valamivel többet kaphatnak, mivel az alapbérük 550 ezerről indul és elérheti a 900 ezret. A csapatvezetők és a tesztmenedzserek pedig 800-900 ezerről indulnak, de valamivel egymillió forint felett is kereshetnek.

A fejlesztőknél nem látszanak annyira kiemelkedő ugrások a kategórián belül. Legkevesebbet a kezdő mobilfejlesztők, a Fullstack fejlesztők és a PHP fejlesztők kaphatják 400-450 ezer forinttal havonta. Ebből következően a seniorok bére is ezeken a területeken a "legalacsonyabb" a többihez képest, de így is túllépi a bruttó egymillió forintot - míg a senior PHP fejlesztők maximum 1,1 millió forintot kaphatnak, addig a senior mobil és Fullstack fejlesztők akár 1,3-1,4 millió forintot is. Ehhez képest viszont a Scala, .NET, C#, C, Frontend vagy Java fejlesztők pályakezdőként 550-650 ezer forintot kaphatnak, viszont jellemzően a vezető fejlesztők bére szinte minden területen már bruttó másfél millió forint is lehet.

hsws.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk