kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Teljesen betett a koronavírus a rendezvényszervezőknek

Nem a 2008-as világválsághoz hasonló visszaesés történt, hanem megszűnt a rendezvényszervezők piaca. Májusig gyakorlatilag minden eseményt lemondtak - írja a G7.

Pillanatok alatt lenullázta a rendezvényszervezési szakmát a koronavírus-járvány - derül ki a G7 összeállításából.

"Olyan mértékű katasztrófa érte a turizmust és a rendezvényszakmát, ami nem hasonlítható a válsághoz. Akkor a rosszak elhullottak, de a jók még akár erősödni is tudtak. Most viszont nem visszaesés van, hanem megszűnt a piac. Kezelhetetlen" - mondta a portálnak Hegyi Attila, a cateringgel foglalkozó Albatros Party Service tulajdonosa.

Erdős Ákos, az egyik legnagyobb magyar rendezvényszervező, a Hello Event ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy májusig gyakorlatilag minden rendezvényt lemondtak. A tavaly nyolcmilliárdos árbevételű Hungexpo például azzal számol, hogy forgalma akár 40 százalékkal is csökkenhet idén.

A rendezvényes cégek jellemzően magyar tulajdonban álló közép- és kisvállalkozások, megrendelőik pedig multinacionális cégek. Többen is arról beszéltek a G7-nek, hogy hiába dolgoztak akár fél vagy egy évet egy most lemondott rendezvényen, mégis futnak a pénzük után, mert a magyar piacon jellemzően csak az utolsó pillanatban papírozzák le a megállapodásokat.

A cégek most kivárnak és megpróbálnak válságforgatókönyveket kidolgozni. Többeknél felmerült a létszámcsökkentés lehetősége, de mivel a rendezvénypiacon eddig szakemberhiány volt, aki teheti, igyekszik megtartani a jelenlegi csapatot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk