Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Válogatnának a munkavállalók közt a britek

A brit belügyminiszter szerint a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának szabályozását úgy kellene átalakítani, hogy az elsősorban a hiányszakmákban üresen álló munkahelyek betöltését segítse. Százezrek helyett csak tízezreket engednének be, és csak a legjobbakat, legmagasabban képzetteket.

Amber Rudd brit belügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusának október 4-ei, keddi munkanapján felszólalva kijelentette: továbbra is érvényes az a cél, hogy a nettó bevándorlást a kormány fenntartható szintre szorítsa le, ez pedig a jelenlegi több százezer helyett évente néhány tízezer bevándorlót jelent.

Rudd szerint azonban ez nem valósítható meg egyik napról másikra, ehhez megfelelő intézkedések kellenek. Kijelentette: az elképzelések között szerepel például a vállalatok számára külföldi munkaerő felvétele esetén előírt tesztek szigorítása, mert a jelenlegi rendszer "nem más, mint néhány rubrika kipipálása", így túl gyakran ér brit munkavállalókat hátrányos megkülönböztetés.

A brit belügyminiszter - konkrétumok említése nélkül - kijelentette:
a tesztek megerősítésével azt kell elérni, hogy a brit vállalatok elsősorban a hiányszakmák betöltetlen állásaira toborozzanak külföldi munkaerőt, ne olyan munkakörökre, amelyekre brit munkavállalókat is lehet találni. Mindemellett ösztönözni kell azt is, hogy a vállalati szektor járuljon hozzá a hazai szakképzés javításához.

Amber Rudd néhány már kidolgozott intézkedési tervet is említett. Az egyik törvényszigorítási elképzelés szerint a kormány szabadságvesztéssel sújtható bűncselekménnyé nyilvánítaná, ha ingatlantulajdonosok lakásokat adnak ki olyan külföldi bérlőknek, akikről tudják, hogy illegálisan tartózkodnak Nagy-Britanniában.

A brit bankoknak a jövő év őszétől rendszeresen ellenőrizniük kell ügyfélkörüket, hogy ne nyújthassanak banki szolgáltatásokat illegális bevándorlóknak, és a taxivezetői engedélyért folyamodó külföldiek bevándorlási státusát is kötelező lesz vizsgálni a jogosítvány kiadása előtt - mondta a brit belügyminiszter.

A bevándorlás sok hasznot hozott a brit gazdaságnak, a társadalomnak és a kultúrának, ezért olyan megoldásra van szükség, amely a nettó bevándorlás csökkentése mellett továbbra is ösztönzi a legokosabbak, a legjobbak nagy-britanniai munkavállalását
- mondta Amber Rudd.

Ehhez hasonló véleményt fogalmazott meg Philip Hammond pénzügyminiszter egy minapi lapinterjúban, kijelentve: a brit kormány nem arra fogja felhasználni a jövőbeni bevándorlási szabályozást, hogy "bezárja az ajtót" a magasan képzett külföldi munkaerő előtt, ha jelenlétük elősegíti a befektetések beáramlását és a növekedést, "legyen szó bankárokról, szoftverfejlesztő mérnökökről vagy globális nagyvállalatok igazgatóiról".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk