Megjelent: 5 éve

Ennyit kell fizetnie annak, aki már nem tanul, de még nem dolgozik

Azoknak a fiataloknak, akik szeptembertől nem tanultak tovább, de még nem tudtak elhelyezkedni, decembertől saját maguk után egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagyis a TB-t kell fizetni - írja az eduline.hu oldal.

images

Ez azokra is vonatkozik, akik államvizsgáztak, de diplomát még nem szereztek. Akik idén tavasszal fejezték be a középiskolát, egyetemet vagy főiskolát, október 31-ig érvényes a diákigazolványuk, ezután pedig még 45 napig jogosultak egészségügyi szolgáltatásra. Ez azt jelenti, hogy december 16-tól kell TB-t fizetni. Ehhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamelyik ügyfélszolgálatán kell bejelentkezni - emlékeztet az eduline.hu oldal.

Ha december közepéig munkaviszony keletkezik, természetesen nem kell elkezdeni az egyéni TB-fizetést, és a NAV-nál sem kell bejelentkezni. Ha pedig álláskeresési járadékot igényel valaki, az további 90 napra mentesíti a fizetési kötelezettség alól.

Az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 2019-ben 7500 forint
(250 Ft/nap), amelyet a bejelentkezés időpontjától havonta kell fizetni. 2020-ban a TB összege havi 7710 forintra (napi 257 forintra) emelkedik majd.

Fotó:pixabay
eduline.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk