kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Fizetésemelési hullámot indít a szakemberhiány

A hazai kkv-k többségének nem a tőke-, hanem a szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A cégek háromnegyede szembesült már a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, így nem meglepő, hogy tavaly év elejéhez képest közel dupla annyi cég keres új dolgozókat, és soha ennyien nem készültek még fizetésemelésre.

images

images

A KSH legfrissebb adata szerint a harmadik negyedévben új csúcsokat döntöget az üres álláshelyek száma. A vállalati szektorban csaknem 53 600 betöltetlen pozíció volt, ami 30%-kal meghaladja az előző év azonos időszakában mért szintet, a teljes nemzetgazdaságban pedig több mint 70 ezer állás állt üresen idén július és szeptember között.

2017 év elejéhez képest közel dupla annyi (36%) cég tervez munkaerőfelvételt, minden tizedik kkv pedig 4-nél több fő alkalmazásában gondolkodik” - mondta el a szakértő. Nem mindegy azonban, ki milyen szektorban keres állást. Míg a mezőgazdaságban és a kereskedelemben közel minden negyedik (26% és 27%), addig az iparban minden második cég tervez létszámbővítést.

Úgy tűnik, a cégek a munkabérrel is igyekeznek megtartani vagy éppen megnyerni a munkavállalókat, tavaly év elejéhez képest ugyanis jelentősen megugrott a fizetésemelésben gondolkodó cégek aránya. A fizetésemelési szándék a cég méretétől és tevékenységi körétől függetlenül egyaránt magas, de a mezőgazdaságban (88%) és a középvállalkozásoknál (86%) dolgozók számíthatnak legtöbben magasabb jövedelemre 2018-ban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk