Megjelent: 6 éve

Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és Kommunikáció egységét vezető elnökhelyettese

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 500 fő feletti foglalkoztató szervezetek kategóriájában a BorsodChem Zrt. Varga Bélát, a cég HR és Kommunikáció egységét vezető Vice President-jét mutatjuk be.

Meséljen, hogyan alakult eddig szakmai életútja? Mi vezette Önt és az Ön által képviselt céget a Felelős Foglalkoztatás útjára?

Azt mondhatom, hogy 31 éves pályafutásom bővelkedik jó néhány „vargabetűben”, ugyanis gépészeti tervezőként indult szakmai pályám rövid idő elteltével a vállalatirányítás területén folytatódott: az elnök-vezérigazgató mellett műszaki titkárként elsajátított menedzsment ismereteket a beszerzés területén először középvezetőként, majd igazgatóként kamatoztathattam. Közben tettem egy rövid kitérőt is, másfél évig a Társaság első külföldi termelő leányvállalatának ügyvezető igazgatójaként a csehországi anilin gyárunk hatékonyságnövelő szerkezet átalakítását és integrációját irányítottam.

Az ezekben az években megszerzett tapasztalatokat jól tudtam hasznosítani a BorsodChem 2011. évi tulajdonosváltásával elindult integráció során, amikor az új tulajdonos, a kínai Wanhua cégcsoport és a BorsodChem közötti szinergiák feltárása került a középpontba.

2012-ben frissen kinevezett HR és kommunikációs igazgatóként nem kisebb kihívás állt előttem, mint a két különböző kultúra, a kínai és a magyar közelítése egymáshoz, azaz egy olyan kulturális híd kiépítése, amelyen keresztül e két nemzet munkavállalói egymást támogatva, inspirálva képessé válnak két regionális szinten meghatározó vállalatból egy világszínvonalú, globális vegyipari cégcsoportot létrehozni, működtetni.

Mindeközben soha nem tévesztettük szem elől azt a szerepet, amelyet a vállalatunk, mint a régió egyik legmeghatározóbb munkáltatója mindig is betöltött. Talán nem túlzás azt állítani, hogy 1949-től, a Társaság jogelődjének megalapításától felelős foglalkoztatóként működünk, hiszen egész Kazincbarcika tulajdonképpen az akkori Borsodi Vegyi Kombinát köré épült, így a cég helyben és környékbeli településeken családok ezreinek nyújtott biztos megélhetést, valamint mindenkor a pezsgő kulturális és sportélet egyik támasza volt. Ezt a felelősséget az elmúlt közel 70 évben bekövetkezett változások során mindig szem előtt tartottuk, és ennek megfelelően alakítottuk vállalatunk HR stratégiáját, melynek középpontjában a termelés hatékonyságának növelése mellett a munkavállalóink elégedettségének megteremtése áll.

Milyen a felelős vezető/ HR vezető? Mi az Ön legfőbb hitvallása?



Véleményem szerint a felelős vezető egyik legfontosabb ismérve az elkötelezettség. Elkötelezettség a cég fenntartható, sikeres működtetése, valamint az általa irányított munkavállalók iránt. Nagyon fontos, hogy a vezető a munkavállalót ne csak a működés egyik legfontosabb erőforrásának tekintse, hanem mindig, minden körülmények között az embert is lássa benne, akinek saját jövőképe, családja, célkitűzése van. Mi a BorsodChemnél igyekszünk HR rendszereinket munkavállalóink rendszeres visszajelzése, értékelése alapján ennek szellemében alakítani és működtetni. Ezek a válaszok megmutatják számunkra, hogy felelős foglalkoztatóként milyen lépéseket tehetünk még a juttatások, a szociális gondoskodás terén, a kulturális sokszínűség, valamint munkavállalóink fejlesztése érdekében azért, hogy minél több elégedett és lojális munkatárssal büszkélkedhessünk évről évre.

Személyes hitvallásom, hogy az őszinte, átlátható és partnerségre épülő vezető-munkavállaló kapcsolat a sikeres és harmonikus munkahelyi együttműködés alapfeltétele.

Vezetőként szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan HR csapattal dolgozhatok, akikkel nemcsak a céljaink közösek, hanem ugyanaz a szemléletmód és értékrend vezet minket a mindennapi munkánk során.

Mint lokálpatrióta elkötelezett vagyok azért, hogy a BorsodChem elsősorban a helyben és a környéken élőknek biztosítson hosszú távú, biztos megélhetést nyújtó munkahelyet ezen keresztül is erősítve az elmaradott borsodi régió gazdasági pozícióját.

A Felelős Foglalkoztatói cím elnyerését követően mik az Ön szakmai célkitűzései a foglalkoztatás területén?



A Felelős Foglalkoztató cím elnyerése számunkra nagy megtiszteltetés és egyben az elmúlt évek munkájának rangos szakmai elismerése, amely megerősít minket abban, hogy jó úton járunk. Ezt az utat azonban folytatnunk kell, hiszen az állandóan és gyorsan változó körülmények minket is folyamatos megújulásra késztetnek. Jelenleg legfontosabb HR feladatunk, hogy Társaságunkat, mint munkáltatót vonzóvá tegyük, hiszen folytatjuk a korábbi években megkezdett fejlesztési programunk megvalósítását, amit a fenntartható fejlődést célzó további beruházásokkal egészítünk ki. Mindehhez nélkülözhetetlen a jól képzett, tapasztalt munkatársak megtartása mellett az utánpótlást jelentő fiatalok ide vonzása, és olyan munkahelyi körülmények és légkör teremtése, ahol mindannyian jól érzik magukat. Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósítása képezi programjaink középponti elemeit.

Felelősen gondolkodó nagyvállalatként a jövő generációjának fejlesztését is zászlónkra tűztük. Ennek keretében aktív szerepet vállalunk a meglévő szakképzési rendszer fejlesztésében és a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő átalakításában. Nagyon fontosnak tartjuk a fiatalok időben történő, hatékony pályaorientációját, sokat teszünk azért, hogy már egész fiatalon bevezessük őket a kémia, valamint a vegyipar rejtelmeibe és bemutassuk azt az életpályát, amelyet ez az iparág kínál.

A társadalmi és gazdasági szerepvállalásunk mellett legfőbb célunk továbbra is az, hogy valamennyi munkavállalónk érezze, hogy a BorsodChem nagycsalád tagjaként nélkülözhetetlen része ennek a folyamatosan fejlődő és sikeresen működő csapatnak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk