kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Sztrájkot hirdet a Magyar Állami Operaházban három szakszervezet

Az új kollektív szerződés megkötéséig sztrájkot hirdet a Magyar Állami Operaházban az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSz), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSz) és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete (SzMDSz). Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója szerint az új kollektív szerződésről folyamatosan tárgyalnak, és az eddigi juttatások nagy többségét továbbra is biztosítják a dolgozóknak - írja az MTI.

images

A lapunkhoz is elküldött sztrájkfelhívás szerint az Operaházban augusztus 1-jétől nincs kollektív szerződés, mivel a korábbi felmondásának visszavonására, illetve egy új szerződés megkötésére irányuló tárgyalások eddig nem vezettek semmilyen eredményre.

Mint írják, a három reprezentatív szakszervezet vezető tisztségviselőiből augusztus 1-jével sztrájkbizottságot alakított. A szakszervezetek azt várják, hogy a végzett munkáért járó juttatások mértéke növekedjen, de legalább stabilizálódjon, ezzel egyidejűleg a foglalkoztatás biztonsága és kiszámíthatósága is meglegyen.

"A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték - ahogyan azt a jelen helyzet is mutatja - az előző évad munkabéreinek, egyéb anyagi juttatásainak, valamint az eddig jól tervezhető és ellenőrizhető munkáltatási gyakorlat rövid távú fenntarthatóságára sem" - olvasható a felhívásban.

Bárány Balázs Péter, az Operaház mintegy 300 alkalmazottját képviselő ODFSz elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: a sztrájkfelhívás addig él, ameddig a kollektív szerződést nem tudják megkötni, a tárgyalásoktól függően határoznak arról, hogy ténylegesen mikor van sztrájk.

Véleménye szerint az előző kollektív szerződést ok nélkül mondta fel az Opera vezetése. A felmondást követően elkészítettek egy általuk alkalmasnak ítélt kollektív szerződést, érdemi tárgyalások azonban nincsenek - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

Kiemelte: a művészek maximálisan, az elvárhatón túl teljesítettek, akár a balett-, akár az énekkar közösségét nézzük, a kötelező szolgálatszámnál 20 százalékkal többet vállaltak. A kollektív szerződés hiánya havonta 150 millió forint bérjellegű kifizetést vesz el az emberektől, azaz átlagosan és fejenként 130 ezer forint havonta a jövedelemcsökkenés. A túlóra, az éjszakai pótlék lehetőségek megszűntek - fűzte hozzá.

Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója a sztrájkfelhívásra reagálva MTI-nek hangsúlyozta, hogy egy új kollektív szerződésről - a törvényeket betartva - folyamatosan tárgyalnak, de az eddigi juttatások nagy többségét, csaknem 40 féle jogcímen eztán is biztosítják az 1200 közalkalmazottnak.

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Állami Operaházban 2017 január elsején mind az 1200 közalkalmazott bére emelkedett, egy hónappal később pedig a legszerényebb keresetű 531 dolgozó illetménye nőtt újra, jelentősen. A következő másfél évben az Ybl-palota zárása miatt értelemszerűen jelentős munkamennyiség-csökkenés várható, gyakorlatilag azonos szinten maradó kifizetések és kedvezmények mellett.

Mint kiemelte, az intézmény vezetése a csaknem 50 milliárdos ingatlanfejlesztések után (Erkel Színház, Eiffel Műhelyház, Operaház, Üzemház) küzd egy 2018 végi vagy 2019 eleji újabb progresszív bérfejlesztésért.

Ókovács Szilveszter úgy vélte, "2017 augusztusának elején sztrájkot hirdetni nem csak érthetetlen - hisz mindenki a szabadságát tölti -, de sejthető, öncélú médiafelhajtása miatt méltánytalan és az Opera mostani nem könnyű, sok különböző épületbe széttagolt, ugyanakkor nagyberuházásokkal és turnékkal ékes helyzetében demoralizáló, és a magyar valóságtól elrugaszkodott cselekedet".

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk