kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Érzelmi kötődésben gondolkodjon a HR

Az érzelmi kötődés segíthet a munkaadóknak a munkaerő megtartásában - véli a PwC Magyarország cégtársa. Mekler Anita azt mondta: a munkaerő-piaci problémák miatt felértékelődött a cégeknél a HR-részleg - írta az inforadio.hu.

Mind globálisan, mind Magyarországon a szakemberhiány miatt fő leginkább a vállalatvezetők feje, pedig a legtöbben létszámnövekedést terveznek az idei évre - derült ki a PwC Magyarország felméréséből. A legambiciózusabb tervei a technológiai és távközlési területeken működő cégeknek, illetve a magántulajdonban lévő vállalkozásoknak van.

A vezetők többsége komoly lépéseket tervez a vállalati HR-csapat megerősítésére és egy megfelelő stratégia kialakítására. A szakértő hangsúlyozta: itt nem csupán arról van szó, hogyan vesznek fel egy munkaerő-hiányos környezetben új munkavállalókat, hanem arról is, hogy miként tartják meg a munkaerőt - írta az inforadio.hu.

Mekler Anita szerint a probléma az, hogy a cégvezetők az adott munkára zseniket keresnek, miközben arra nem figyelnek, hogy érzelmileg is kössék magukhoz a munkavállalójukat, hogy megfelelő vállalati kultúrát tudjanak biztosítani, amely a fizetés mellett komoly tényező lehet nemcsak a dolgozó felvételében, hanem a megtartásában is.

inforadio.hu.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk