kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nőttek a munkaköltségek tavaly az Európai Unióban

Nőttek a munkaköltségek tavaly az Európai UnióbanEmelkedtek az egy órára jutó munkaköltségek tavaly az euróövezetben és az Európai Unió egészében egyaránt, az egyes országok között azonban továbbra is hatalmas különbségek vannak ezen a téren. Magyarországon 4,6 százalékkal emelkedtek a munkaköltségek tavaly - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közzétett jelentéséből.

Az adatok szerint az euróövezetben 1,4 százalékkal nőttek 2016-ban az egy órára vetített költségek - bérek, fizetések, mellékköltségek - az egy évvel korábbihoz képest. A huszonnyolc tagú Európai Unióban pedig 1,6 százalék volt a tizenkét havi növekedés.

A legnagyobb emelkedést Romániában (+12,7 százalék), Bulgáriában (+7,8) és Litvániában (+7,5) regisztrálták, csökkenést kizárólag Olaszországban (-0,8) jegyeztek fel. Magyarországon 4,6 százalékkal emelkedtek a munkaköltségek tavaly.

Az Európai Unió egészében az átlagos óránkénti munkaköltség 25,4 euró volt, az eurózónában pedig 29,8 euró, a tagországok között azonban nagy különbségek vannak.

A legmagasabb munkaköltséget Dániában (42 euró), Belgiumban (39,2), Svédországban (38), Luxemburgban (36,6) és Franciaországban (35,6) mérték. A legalacsonyabbat Bulgáriában (4,4 euró), Romániában (5,5), Litvániában (7,3), Lettországban (7,5), Magyarországon (8,3) és Lengyelországban (8,6) regisztrálták.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk