Megjelent: 6 éve

Nem kell diploma a jó állásokhoz a jövőben

A cím természetesen inkább kérdés, mint állítás, de a Le Figaro rangsorolásából kiderül, hogy a világ legnagyobb cégeinél sem feltétlenül van szükség felsőfokú végzettségre.

A nagyvállalatok személyzeti politikáját, „humán erőforrás gazdálkodását” elemző Glassdor honlap jelentette meg az elemzését több nagyvállalat munkaerő-toborzási stratégiájáról. 15 nagy céget vizsgáltak meg alaposabban. Mint kiderült, nem alapfeltétel egy nagy presztízsű egyetemen szerzett diploma - írja a hvg.hu.

A vizsgált vállalatok között van a Google, az Apple, az IBM, az Ernst & Yuong és a Starbucks is. Ugyanakkor továbbra is sok poszt van, -műszaki, építőipari, vegyipari, gyógyszeripari, tehát valódi termelő cégeknél - amely állások elnyeréséhez angol, amerikai diploma vagy például a francia L'École Polytechnique műszaki szuperegyetem elvégzése kell. Viszont most már nem csak a konkrét műszaki ismeretek, hanem egyéb képességek is számítanak.

A Google volt az első cég, aki nyitott az alacsonyabb végzettségű munkaerő irányába, őt követi az IBM, ahol a legutóbb belépett új munkavállalók 15 százalékának nem volt egyetemi diplomája. De nem az alacsony státusú, hanem a fontos stratégiai pozíciókba vették őket fel.
A Le Figaro utánanézett és azt tapasztalta, hogy a tendencia Franciaországban is érvényes. A Pole Emploi állásközvetítő ügynökség szerint a vállalatvezetők hatvan százaléka számára fontosabb a jelölt un. „viselkedési kompetenciája”, mint a szűk értelemben vett szakmai tudás. Nagyra értékelik a jelölt „adaptációs képességét”, amit a nemzetközi nyelvben „soft skills”-nek titulálnak.

hvg.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk

Egy 14.000 főt foglalkoztató cégnél nincs egyszemélyes siker - Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője

A feszített munkaerőpiac, a kormányzati megszorítások mind komoly kihívást jelentettek a 14000 főt foglalkoztató cégnek 2023-ban. Szijjné Kállai... Teljes cikk

Kedvesség a munkahelyen: versenyelőny vagy gyengeség?

Ha egy munkahelyre gondolunk ritkaság, hogy a kedvesség, mint kitétel, esetleg jelző jut először eszünkbe. Pedig úgy tűnik a munkavállalóknak egyre... Teljes cikk