Megjelent: 7 éve

A legjobb döntés 2016-ban még csak most jön!

2016 minden bizonnyal önnek sem volt egy leányálom, ami a toborzásait illeti. Talán sosem volt még ilyen nehéz és idegőrlő jó munkaerőt találni, mint az idei évben. A munkaerőhiány olyan méreteket öltött, amit követni szinte lehetetlen. A vállalati kultúrák, a folyamatok a legtöbb helyen még nem tudták követni a változásokat, pedig a régen még működő folyamatok és szabályok mára már idejét múltakká váltak.

A HR osztályok kiszolgáltatottságára rövidesen reagálni fognak a fejvadász cégek is, nagy valószínűséggel áremeléssel találkozhatunk majd jövőre. Érdemes az idei év HR büdzséjét még okosan elkölteni, mielőtt a gyökeres változások bekövetkeznek. Néhány cég lehetőséget kínál arra, hogy az idei évben rendelt szolgáltatást jövőre szolgáltassák le, változatlan áron. Ezzel a lehetőséggel mindenképp érdemes élni, ez a legokosabb döntés az idei HR büdzsé legmegfelelőbb elköltésére.

A Beck and Partners Kft. is lehetőséget kínál erre. Az idén rendelt rugalmas, gazdaságos szolgáltatásokat június 30-ig lehet igénybe venni, de természetesen, ha szükséges, még az idei évben is toboroznak kollégát. Két olyan szolgáltatást is kínálnak, amelyek költséghatékonyak, viszont ez hatékonyságuk értékéből semmit nem von le. A toborzásokat igény esetén a legmodernebb online eszközökkel is kiegészítik, így például facebook kampányokat is igényelhetünk a szolgáltatásokhoz. Érdemes 2017-es év kihívásaira felkészülni, a Beck and Partners munkástársai ebben segítenek. A probléma megoldásán túl stratégiában, egyedi kivitelezésben, és személyre szabott szolgáltatásokban gondolkoznak, hisz egy keresés és cég sem egyforma. A piaci igényekre kialakított szolgáltatások rugalmasak, és a jelölteket a fejvadászok folyamatosan küldik a szolgáltatás időtartama alatt.

Válassza ki, mire van szüksége, ne hagyja ki a lehetőséget! A részeltekért érdeklődjön az alábbi linken: https://bap.hu/munkaadoknak
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk