Megjelent: 7 éve

Így működik majd a valós idejű adatszolgáltatás

Rövidesen újabb intézkedés lép életbe a feketegazdaság ellen, elkészült a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal a jogszabálytervezettel, amely előírja a cégek számára, hogy számlázórendszereiket alkalmassá kell tenniük valós idejű adatszolgáltatásra az adóhatóság felé - írja a Világgazdaság.

A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján kedden megjelent tervezet szerint a számlát befogadó vállalkozás is gyakorlatilag valós időben értesül a számára kiállított számla létrejöttéről és tartalmáról, megkönnyítve és meggyorsítva ezzel az ügyintézést.

A Világgazdaság információi szerint a rendszer fejlesztése összességében 18,5 milliárd forintnyi költségvetési forrást igényel, amelyhez éves szinten további 300 millió forint, majd 1,22 milliárd forint üzemeltetési költség társul. A jogszabálytervezet értelmében a programnak a kiállított számla vagy azzal egy tekintet alá eső okirat legalább az áfatörvény szerinti kötelező adattartalmát azonnal, de legfeljebb 24 órán belül, elektronikus úton továbbítania kell a NAV-hoz.

A most kiadott tervezet értelmében a számlázóprogramnak képesnek kell lennie adatok elektronikus szolgáltatására az adóhatóság felé az újonnan kiállított számlákról, valamint a sztornó és módosító számlákról is. A jogszabály meghatározza, hogy a számlázóprogrammal kiállítandó számlákról mely időponttal kell adatot szolgáltatni. A hatályos szabályok értelmében a számlázóprogramot használó adóalanyoknak be kell jelenteniük az általuk használt számlázóprogram adatait a használatának megkezdésekor és a használatból történő kivonásakor.

Tekintettel arra, hogy a számlázóprogramok online adatszolgáltatása esetén ezeket az adatokat a program továbbítania fogja az adóhatóság részére, külön bejelentésre ez esetben nem lesz szükség. A bejelentési kötelezettség fenntartását az indokolja, hogy az adatszolgáltatást csak meghatározott áthárított adót tartalmazó számlák esetében kell teljesíteni, így lesznek olyan adóalanyok, amelyek egyelőre nem kötelezettek online adatszolgáltatásra számlázóprogram használata esetén.

Ha elfogadják és kihirdetik, a rendelet 2018. július 1-jén léphet hatályba. Az eredeti tervek szerint a számlázórendszerek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötését idén júliusra időzítették, így lesz idő felkészülni.

A tárca helyettes államtitkára, Tamásné Czinege Csilla korábban a Magyar Időknek arról számolt be, hogy az elektronikus számlázás majd összekapcsolódik a közúti áruforgalmat szintén elektronikusan ellenőrző rendszerrel. Utóbbi, vagyis az ekáer arra alkalmas, hogy az idehaza közlekedő teherautók útját nyomon kövessék, a szállítmányokról információt szerezzenek.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk