kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Találjon tehetségeket az EURAXESS hálózatában - minden szolgáltatás ingyenes

24 ezer magasan képzett szakemberhez nyerhet hozzáférést, ha kihasználja az Euraxess hálózatában rejlő potenciált. Kevés cég tud róla, hogy az EU által életre hívott szolgáltatás nemcsak egyetemek, kutatóintézetek számára kínál utánpótlást, hanem a versenyszféra kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégei előtt is nyitott. Ráadásul az EU által létrehozott szolgáltatás teljesen ingyenes.

A legtöbb munkaadó számára távolinak tűnik a kutatók világa. „Más nyelvet beszélnek, nem tudnak üzletiesen, megoldásorientáltan gondolkodni” - hallani néhány sztereotípiát. Kár tagadni, akad benne némi igazságtartalom. Nem lehet azonban általánosítani és „kutatási munka” alatt sem kell feltétlenül atomfizikai kísérleteket érteni. Az EURAXESS oldalon elérhető tehetségek egy része szociológiai kutatásokat végez és akadnak, akik informatikai termékfejlesztésre vethetők be.

Mi is az EURAXESS?

Az Európai Unió által életre hívott szolgáltatás, melynek célja az országok közötti kutatói mobilitás segítése: kutatók, egyetemek, kutatóintézetek és kutatással-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozások összekapcsolása. Az EURAXESS-t Magyarországon — a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. vezetésével — 14 intézmény képviseli.

Kik is azok, akik ebben az adatbázisban elérhetőek? „Legalább egy diplomával rendelkeznek, a saját anyanyelvük mellett az angol nyelvet magas szinten beszélik, és jellemzően még egy idegen nyelvet ismernek. Sokan doktori iskolába járnak vagy már doktori fokozatot szereztek, de mesterdiplomások is találhatóak közöttük” - mondja Molnár Ádám, az EURAXESS magyarországi koordinátora.

Hogyan lehet használni az EURAXESS oldalt munkaadóként?



A magyar oldal erre a linkre kattintva érhető el: https://www.euraxess.hu Ha cégként regisztrálunk, akkor néhány órán belül válasz érkezik, hogy elfogadták-e azt. Ez ahhoz szükséges, hogy a munkaadók által használható szolgáltatásokhoz (például álláshirdetés feladása) hozzáférést nyerjünk. A vállalati profiloldalunkra feltölthetjük a legfontosabb információkat. Ezen kívül böngészhetünk az EURAXESS önéletrajzi adatbázisában a legjobb jelöltek után. A rendszerben a cég szűrhet azokra a tehetségekre, akik Magyarországon szeretnének dolgozni. Azon belül leválogathat diploma (BSc, MSc, PhD), beszélt nyelv, a szakmai tapasztalat hossza (években) és a kutatói karrierszint (kezdő vagy tapasztalt kutató) között. A regisztráló cégek álláshirdetéseket is feladhatnak, melyek akár más európai szakmai oldalakon is megjelennek.

Az adatbázisban nem csupán EU-tagállamok kutatói találhatóak meg, hanem jelöltek a világ legkülönbözőbb részeiből, Indiától Dél-Amerikáig. Ha egy cég EU-n kívüli vízumköteles országból szeretne tehetséget fogadni - például egy kutatási projektmunkára, akkor a magyar hatóságok a feltételek megfelelése esetén gyorsított eljárásban, 15 nap alatt bírálják el a kérelmet és ingyenes vízumot állítanak ki a kutatónak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk