kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Továbbra sincs elég pincér

Bár 2017-ben áfacsökkentés volt a vendéglátásban, mégis sok helyen gondot jelentett az egyre magasabb bérek kifizetése. A legtöbb helyen még mindig kevés a pincér - írja a blokkk.com oldal.

images

images

A vendéglátást is megrázta a minimálbérek emelése (bár nekik segített az a könnyítés, hogy a szakképzettséget igénylő munkakörökben elégséges egy fő megfelelő tudással és bizonyítvánnyal felvértezett dolgozó jelenléte, a többieké nem számít az adott vendéglátó egységben), ráadásul a vendéglátás egy nagyon munakerőigényes terület. Voltak olyan vendéglátóhelyek, amik be is zártak 2017-ben - írja az oldal.

Az EURES, az uniós foglalkoztatási portálon több mint 13 ezer felszolgálót, pultost keresnek Németországban, több mint 3 ezret Ausztriában, szakácsból ebben a két viszonylatban 11 ezer felett mozog az itt meghirdetett álláshelyek száma. 2017-ben 41-42 ezer fő dolgozott a vendéglátásban, de bőven vannak még betöltetlen állások.

A 2017 októberi adatok szerint a vendéglátásban dolgozó fizikai alkalmazottak átlagkeresete (bruttó persze) 162 ezer forint volt (miközben a versenyszférában ugyanez 225 ezer forintra rúgott, az egyébként sokat emlegetett boltos világban pedig 195 ezer forintra). A szállodásoknál már - magyar viszonylatban - jobb a helyzet némileg, mivel ott a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete megközelítette a 190 ezer forintot. Az italszolgáltatásban rosszabb a bérhelyzet, mivel ott csak 152 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset 2017 októberében.

Az oldal munkatársai találtak olyan álláshirdetést, mely a következőkkel csábítja a munkavállalókat: "pihenő helységünkben xbox, darts, póker várja a munka után kikapcsolódni vágyókat. Munkaruhádat mi mossuk így neked azzal sem kell bajlódnod."

2018-ban tovább csökken az áfa a vendéglátóiparban, de a minimálbér növekszik és bevezetik a turizmusfejlesztési hozzájárulást is.

blokkk.com
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk