kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Magántanár nélkül kevés gyerek lesz gimnazista

A magántanárokra és a szülők extra hozzájárulására épülő rendszer Setényi János oktatáskutató szavaival egy oktatás körüli árnyékgazdaság, amit csak egyes társadalmi csoportok engedhetnek meg maguknak - írja az Index a középiskolai felvételiről.

Bár ismerünk olyan gyereket, aki otthoni felkészüléssel is kiemelkedő tesztet írt, összességében több esélyük van azoknak, akik jártak előkészítőre - az általunk megkérdezett tanárok tapasztalatai szerint a felvettek közel 70 százaléka közülük kerül ki - írta az Index a gimnáziumi felvételikről.

Ez a magántanárokra és a szülők extra hozzájárulására épülő rendszer Setényi János oktatáskutató szavaival egy oktatás körüli árnyékgazdaság, amit csak egyes társadalmi csoportok engedhetnek meg maguknak:

Ilyen osztályalapú szelekció kevés európai országban létezik.

A kutató szerint a magyar közoktatás különórák vagy családi korrepetálás nélkül már ma is működésképtelen. Egy féléves felvételi tanfolyam átlagosan nagyjából 40 000 forintba kerül. Ezt sok család nem engedheti meg magának. Olyanok is jó páran lehetnek, akikhez nem indul értelmes távolságban ilyen. És az is bőven lehet, hogy a szülőknek nincs akkora rálátásuk az oktatási piac működésére, hogy az amúgy jól tanuló gyereküket még egy extra tanfolyamra is beírassák, mert nincsenek tisztában vele, hogy a magyar iskolarendszer arra nem készíti fel őket.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk