kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Még mindig kevés a napszámos - jöhetnek a gépek?

A mezőgazdasági idénymunkák időszaka április végétől október végéig tart, jelenleg a baracknak és a szilvának van szezonja, augusztus közepén pedig az almát szüretelik. Egyre nagyobb fejtörést jelent, hogy kiszedi majd le a gyümölcsöt, ugyanis óriási a munkaerőhiány a mezőgazdaságban - írja a Portfolio.

images

images

Míg 2015-ben 25-30 ezer munkás hiányzott a földekről, addig 2016-ban már több, mint 50 ezer. Emiatt a termelők egy része a technológián változtatott, vagy a fajtán, amelyek kevésbé munkaigényesek, és többen már jó előre lekötötték a munkaerőt is - nyilatkozta a lapnak Lédó Ferenc, a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.

Azzal próbálják motiválni a dolgozókat, hogy az alapbéren kívül, teljesítményhez és minőséghez kötött prémiumot adnak.

Idén országosan több diákszövetséggel is együttműködik sok termelő, és a tapasztalatok szerint a diákok részéről is van hajlandóság, hogy mezőgazdasági munkát végezzenek. Bár ők jellemzően augusztus 20-ig vállalnak munkát.

A munkaerőhiány és annak mértéke tájegységenként változó, de a termelők meg tudnak birkózni ezzel. Ahol van munkaerő, ott nincs meló, ahol viszont lenne munka, ott embert nem találnak. Idén a tavalyinál több vállalkozó foglalkozik munkaszervezéssel, és heti váltásokban viszik a napszámos-csapatokat a kertészeteknek. Részben ennek köszönhető, hogy nem jelent annyira nagy problémát a munkaerőhiány, mint tavaly. A másik ok a gépesítés, így például a válogatáshoz jóval kevesebb ember kell. Olyan is előfordul, ahol alacsonyan hagyják az ültetvényeket, így nem kell létrára mászni, gyorsabban megy a munka.

"A gyümölcsök árát uniós szinten kell nézni. Például a málnatermesztés azért tűnik el hamarosan Magyarországon, mert változik a klíma, emiatt nincs akkora hozam, és míg a szerbeknél vagy a lengyeleknél egy málnaszedőnek óránként 400-450 forintot körüli bért fizetnek, addig itthon 1000-1200 forintot"- mondta Lédó Ferenc. Egy óra alatt nagyjából 3-4 kiló málnát lehet leszedni, tehát egy kiló málna leszedése 300-400 forintba kerül a termelőnek. És ebben még nincs benne a szállítás, a rakodás, és a többi. Lengyelországban, Spanyolországban, és Dániában már gépekkel végzik a málna betakarítását, de már tesztelik az alma- valamint a paradicsomszedő gépeket is.

A hollandoknál már robot szedi az uborkát. Tehát akik nagy mennyiséget akarnak termelni, azok előbb-utóbb gépesíteni fognak. Ennek a technikai fejlődésnek a hatására nagyjából 10 év múlva jóval kevesebb napszámosra lesz majd szükség, és főleg azok jutnak majd könnyen mezőgazdasági munkához, akik képzettek, hiszen a sokmillió forintos gépekhez csak olyanokat engednek majd oda, akik értenek is hozzá.

Fotó: Pixabay
Portfolio
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk