Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A Munkáspárt vagyonadót vezetne be, és beállítaná a bérplafont

Thürmer Gyula pártja egyszeri, 45 százalékos vagyonadót vezetne be, emellett beállítaná a bérplafont is, amely szerint senki sem keresne többet a minimálbér tízszeresénél - írja az MTI.

Thürmer Gyula sajtótájékoztatóján hangoztatta: eltelt harminc év, ideje lenne elgondolkozni, miért lettek milliárdosok egyesek, és miért váltak milliók szegénnyé.

Sokat kaptak az emberek az elmúlt években, de senki sem kapott annyit, amennyire igazából szüksége van - mondta. Kiemelte: 200 ezer forintos minimálbért adnának adómentesen, 100 ezer forintos minimális nyugdíjat, ingyenes gyógyszert 65 éves kor fölött, a fiatalok első munkahelyét garantálná az állam, és szociális lakások is épülnének.

Ha van lakása, van munkája, akkor fog majd arról dönteni, hogy külföldre megy vagy itt marad - fogalmazott.

Szólt arról is, többet kell költeni a kórházakra, a betegekre, az orvosokra, az ápolónőkre, "érjük el, hogy az orvos ne azt kérdezze, mennyi pénzed van, hanem azt, hogy mi a bajod". Fontosnak nevezte azt is: az egészségügy maradjon az államé és legyen ingyenes.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk