Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Szakképzési megállapodást kötött a TEVA Debrecenben

Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Teva Gyógyszergyár Zrt. a debreceni vegyipari szakgimnáziummal - jelentette be a gyógyszeripari cég debreceni telephelyének vezérigazgatója. A cég nemrég jelentette be, hogy leépíti gödöllői gyárát.

Luca Astarita elmondta: az együttműködés a vállalat életében stratégiai fontosságú, hiszen a Teva, amely több mint 1800 dolgozójával Debrecen legnagyobb munkáltatója, hosszú távon csak így tudja biztosítani a magasan képzett szakemberek utánpótlását.

Tájékoztatása szerint a cég belső munkacsoportot hozott létre a program irányítására, és a képzés befejezését követően szeretnék, ha minél több tehetséges fiatal náluk helyezkedne majd el.

Makray Réka, a Teva HR-igazgatója hangsúlyozta: a szeptemberben kezdődő új tanévben a vegyipari szakgimnázium 30 tanulója vesz részt a programban. A vegyésztechnikusnak készülő 13. évfolyamos diákok egy éven keresztül heti öt órában szakmai gyakorlatukat a gyógyszergyárban töltik, ahol megismerkednek az ipari gyógyszergyártás alapjaival, egyben megszerezhetik a későbbi munkájukhoz elengedhetetlen tudást, tapasztalatot is - fűzte hozzá.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) főigazgatója kiemelte: a program hasznát nem csak a kiválasztott 30 tanuló élvezi majd, hiszen az együttműködésnek köszönhetően a szakgimnázium pedagógusai is új elméleti és gyakorlati információkhoz jutnak, amit aztán átadhatnak a többi diáknak.

A Teva nemrég jelentette be, hogy leépíti gödöllői gyárát.

MTI

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk