Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Halálos balesetet szenvedett egy munkás az ELTE építkezésén

Meghalt egy építőmunkás balesetben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Damjanich utcai épületének felújítása során kedd reggel, az intézmény közleményben nyilvánította ki részvétét a munkás családjának - írja az MTI.

Az ELTE vezetősége azt írta: az intézmény felveszi a kapcsolatot az elhunyt családtagjaival és egyeztet velük a segítségnyújtás, támogatás lehetőségeiről.
Közölték, a munkás kedd reggel akkor vesztette életét, amikor lezuhant egy körülbelül 4 méter magas, ideiglenes guruló állványról.

Az ELTE VII. kerületi, Damjanich utcai épületében folyó munka része egy nagyszabású, 15 épületre kiterjedő komplex energetikai felújítási programnak. Az egyetem 2017. március 31-én a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozásnak átadta a munkaterületet, ahol pillanatnyilag is munkálatok folynak.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit. A baleset miatt az egyetemet nem terheli felelősség, ugyanis az épület felújításán dolgozó munkás a fővállalkozó alvállalkozójának alkalmazásában állt - közölte az ELTE.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk