kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

4 százalék körül bővülhet a magyar gazdaság, 4 százalék alatt a munkanélküliség

A minimálbér a 2017-es 15 százalék után 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a béremelésekre, a munkaerőhiány és a választási év bérfelhajtó hatása továbbra is jelentős - írja az MTI a GKI alapján.

images

images

A vártnál gyorsabban, 4 százalékkal bővült a magyar gazdaság, ami jóval magasabb az EU 2,6 százalékos átlagánál, a régióban azonban csak közepes ütem.

A beruházások tavalyi 17 százalékos növekedése idén közel felére lassul, a fogyasztás 4 százalék feletti emelkedése lényegében fennmarad. Bár tavaly az államháztartási folyamatok jelentősen eltértek az előirányzottól, nem került sor a 2018. évi költségvetés felülvizsgálatára. Így a terv szerint idén az EU harmadik legmagasabb, 2,4 százalékos GDP-arányos deficitje lehet Magyarországon, ami nem tartalmaz kellő tartalékot a nehezebb időkre a GKI elemzése szerint.

Az elemzés szerint a magyar gazdaságba áramló EU-transzferek és a lakosság vásárlóerejének bővülése idén markánsan lassul, de gyors marad. Az előbbi következtében a beruházások dinamikája nagyjából megfeleződik. Ez elsősorban az állami beruházásokat érinti, amelyek tavaly közel 60 százalékkal bővültek, de az üzleti szféra fejlesztéseinek növekedési üteme sem éri el a 2017. évi 14 százalékot. A bruttó keresetek dinamikája is jelentősen, a tavalyi 13 százalékról 7 százalék körülire fékeződik, ami 4-5 százalékos, gyors, de a tavalyi felére csökkenő reálkereset-emelkedést jelent. A minimálbér ugyan a tavalyi 15 százalék után az idén 8 százalékkal emelkedik, ami így kisebb nyomást gyakorol a béremelésekre, a munkaerőhiány, illetve a választási év bérfelhajtó hatása azonban továbbra is jelentős.

A GKI közölte: az infláció a tavalyi 2,4 százalék éves átlag után januárban 2,1 százalék volt. Idén az infláció megközelítheti a 3 százalékot. Bár a látványosan gyors bérkiáramlás egyelőre alig jelent meg a belföldi árakban, ez költség- és keresleti oldalról is árnyomást jelent. A világpiaci energiaárak stagnálása esetén az infláció gyorsulása kisebb lehet.

Az ipari termelés várhatóan a tavalyi 5 százalék körül alakul. Az építőipar 30 százalékos szárnyalása nagy visszaesést követően alakult ki, idén 10 százalék körüli bővülés várható a GKI szerint. 2017-ben 14,4 ezer lakás épült, 2018-ban ez megközelítheti a 20 ezret.

A tavalyi mezőgazdasági visszaesést viszont, átlagos időjárás esetén, bővülés követi.

Az előrejelzés szerint a kiskereskedelmi forgalom a lassuló keresetnövekedés ellenére - részben a lakosság növekvő vásárlási és hitelfelvételi hajlandósága következtében - a tavalyi 5 százalék közeli ütemről alig lassul. A munkanélküliség 2017 végére 4 százalék alá esett, a foglalkoztatás - a közmunkások csökkenő száma ellenére - 1,6 százalékkal bővült. Ez idén a viszonylag gyors növekedés és a munkaerőhiány ellenére lassulni fog. A mobilizálható emberek száma ugyanis részben a rossz képzési struktúra, részben a külföldi munkavállalás, részben pedig egyes rétegek gyenge munkakultúrája következtében korlátozott - közölték.

A 2017. évi GDP-arányos deficit 1,9 százalék, az előirányzott 2,4 százaléknál lényegesen alacsonyabb lett. Ugyanakkor az EU-támogatások széleskörű megelőlegezése következtében a pénzforgalmi deficit csaknem 70 százalékkal meghaladta az előirányzottat. A várttól jelentősen eltérő bevételi és kiadási folyamatok, a feltehetőleg módosult kormányzati elképzelések ellenére nem került sor a még tavaly tavasszal elfogadott 2018. évi költségvetés nyilvános felülvizsgálatára. Nem csoda, hogy a költségvetési politika átláthatósága szempontjából Magyarország az utolsó helyen áll az EU-ban - közölte a GKI. Így 2018-ra jelenleg a GDP-arányos deficit 0,5 százalékpontos, 2,4 százalékra való, kirívó emelkedése van előirányozva. Az EU prognózisa szerint az EU-ban csak a román és francia államháztartási hiány lesz ennél magasabb. A GDP-arányos államadósság tavaly 1,8 százalékponttal, a tervezettnél valamivel kisebb mértékben, de jelentősen csökkent. Az Eximbank beszámításával az adósságráta 74 százalékos volt. Idén 2,5 százalék körüli deficit és nagyjából 73 százalékra csökkenő GDP-arányos államadósság várható - közölte a GKI.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk