kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Mégsem hiányzik többszázezer bevallás

Nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint több százezer adóköteles mulasztotta el megküldeni szja-bevallását az adóhivatalnak - jelentette ki az InfoRádióban az APEH ügyfélkapcsolati és tájékoztatási Főosztályának vezetője, Kovács Ferenc.

Mint kiderült: idén 4,5 millió személyi jövedelemadó bevallás érkezett az adóhivatalhoz, a visszaigénylések elérték a 85 milliárd forintot, a késedelmes visszautalás miatt pedig 5 millió forint késedelmi kamatot fizetett eddig az adóhivatal.

Kovács Ferenc elmondta, hogy mindössze néhány ezren felejteték el leadni szja-bevallásukat. Azok, akik késve küldik meg a bevallást, maximum százezer forintos mulasztási bírságra számíthatnak, ez alól azonban vannak kivételek - jegyezte meg. Ha az adózó azért nem tudta kitölteni a papírokat, mert például kórházban volt, igazolási kérelmet kell csatolnia bevallásához.

Arra is kitért, hogy már 85 milliárd forintot utaltak vissza az adózóknak, pedig a bevallások egy részét még nem dolgozta fel a hivatal. Ez a szám nagyobb, mint tavaly. Amennyiben az APEH nem tudja tartani a visszaigénylések kiutalására szabott 30 napos határidőt, késedelmi pótlékot kell fizetnie. Emiatt eddig 5 millió forintot költött az adóhatóság - tette hozzá Kovács Ferenc.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk