kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

4,6 milliárd forintos fejlesztő-foglalkoztató program indul áprilisban

Fejlesztő-foglalkoztató program indul fogyatékossággal élő emberek, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztésére - írta az MTI.

images

Mintegy 4,6 milliárd forint keretösszegű fejlesztő-foglalkoztató program indul április 1-jén a fogyatékossággal élő emberek, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Czibere Károly elmondta: a programban mintegy százharminc állami, civil, egyházi és önkormányzati intézmény vehet részt, és várhatóan hétezer embernek biztosítják az új szolgáltatást, amelynek célja az is, hogy javuljanak az érintettek foglalkoztatási esélyei.

A program pályázatára keddig jelentkezhetnek az intézmények.

Az államtitkár a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának egyik műhelyében tartott sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, a kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékossággal élők is megmutathassák, értékteremtő munkára képesek.

Arról beszélt, nemcsak az intézményi világon kívül, hanem azon belül is biztosítani kell a munka lehetőségét a fogyatékossággal élő emberek számára. Ezért döntött a kormány még ősszel, majd az Országgyűlés decemberben arról, hogy megújítják az intézményekben élők számára a munkarehabilitáció rendszerét - fűzte hozzá.

A pályázaton elnyert támogatást nemcsak bérre, hanem tárgyi eszközök beszerzésére, új munkaállomások teremtésére is fordíthatják az intézmények, mert a cél az, hogy minél több munkahelyet hozzanak létre - mondta.

Közölte, a fejlesztő foglalkoztatás áprilistól már nem kiegészítő, hanem teljesen önálló új szociális szolgáltatásnak számít a szociális törvényben foglaltak értelmében.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány nemrég elfogadta az úgynevezett kiváltási stratégiát, és abban már szerepel, hogy a nagy intézmények helyett kialakítandó új lakhatási formákban, például lakóotthonokban élő fogyatékos emberek számára "különös hangsúllyal" kell biztosítani a rehabilitáció, a foglalkoztatás lehetőségét.

Czibere Károly emlékeztetett, az elmúlt öt-hat évben a fogyatékossággal élő, illetve munkaképességű emberek foglalkoztatási rátáját 17-18 százalékról mintegy 30 százalékra sikerült emelni; ebben szerinte nagy szerepe volt a szociális intézményekben történő foglalkoztatásnak.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk