Megjelent: 7 éve

Kompenzálják a minimálbér emelését az egyházaknak és civil szervezeteknek

A passzivitásra kárhoztató segély helyett a foglalkoztatás bővítése, ezen keresztül az esélyteremtés a kormány célja - mondta el Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a III. Országos Református Tájékoztatási Napon tartott nyitóbeszédében, közölte az Emmi.

Czibere Károly beszédében hangsúlyozta, a kormány elkötelezett olyan programok finanszírozásában, amelyek javítják a foglalkoztatási esélyeket és ezáltal megszakítják a nyomor és a szegénység újratermelődésének ördögi körét. A felzárkózási stratégiának éppen ezért áll a fókuszában a gyermekek esélyteremtése mellet a munka biztosítása, elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon, hiszen a közfoglalkoztatás nem öncél, hanem a munkához jutást és a társadalmi felemelkedést elősegítő program. A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia egyik legfőbb eredménye a munkaerő-piaci integráció elősegítése, melynek hatására Európában Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatási ráta a romák körében.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány ismerve és elismerve az egyházak szerepét és munkáját a szociális szolgáltatások területén, támogatja az állami intézmények egyházi átvételét. A kormány célja, hogy az egyházak több lehetőséget kapjanak az intézményfenntartásban, mind az alapellátás, mind a szakellátás területén. A szociális ágazatban dolgozók bére növekszik, a következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek. A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből származó többletkiadásokat elismerve a kormány úgy döntött, hogy egyházak és civil szervezetek teljes kompenzációt kapnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk