Megjelent: 5 éve

2019-ben kétszer emeli az áruházi munkatársak bérét a Tesco

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét. Januártól (visszamenőleg) augusztusig 207 000 forint, szeptembertől februárig pedig 215 000 forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér - írják sajtóközleményükben.

images

A megállapodás most először rögzíti azt is, hogy 2019-ben a Tesco több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák juttatási csomagjára. A mostani emeléssel együtt 2017. január óta a Tesco közel 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe. A vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson.

A legalacsonyabb elérhető csomag (alapbér, cafeteria, átlagos pótlékok) így 2019. január - augusztus között kb. 240 000 forint, ez az összeg 2019. szeptember és 2020. február között kb. 248 500 forintra emelkedik.

A Tesco a béremelések mellett nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődés biztosítására: a 2018-as évben 160 millió forintot is meghaladó összeget fordított több mint 3800 kolléga képzésére.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Tesco olyan munkahely legyen, ahol jó dolgozni, és ahol széleskörű, versenyképes juttatási csomagot biztosítunk munkatársainknak. Örülök, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is partnerünk ebben, és hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt” - mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

„A mai egyeztetésen hatalmas előrelépés történt, hiszen most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtunk állapodni” - mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

„Nagy eredménynek érezzük, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtunk kötni. Ezen felül az is nagy siker, hogy a béremelés két fázisban történik meg, hiszen ez biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetjük” - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Fotó: Wikimedia
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk