kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Pénz érkezik a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozók képzésére

Az elkövetkező négy évben 1,16 milliárd forintot fordít a kormány a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozó krízisközpontok fejlesztésére, valamint a területen dolgozó szakemberek képzésére. A gyermekvédelmi jelzőrendszer ötezer tagját, továbbá 250 pedagógust és 250 önkéntest készítenek fel arra, hogy felismerjék a kapcsolati erőszak jeleit - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.

Az államtitkár közölte, a projekt első lépéseként összegyűjtik az összes jó gyakorlatot a "terepről", majd ezeket a nemzetközi sztenderdek alapján egységesítik. Olyan szakmai protokollokat dolgoznak ki, amelyek segítik a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozó szakemberek munkáját - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: ezen a téren már "mindenki startra kész", az előkészítés már el is kezdődött.

A forrás egy részét az érintett területeken dolgozók képzésére, továbbképzésére fordítják: a gyermekvédelmi jelzőrendszer ötezer tagját, továbbá 250 pedagógust és 250 önkéntest készítenek fel arra, hogy felismerjék a kapcsolati erőszak jeleit - illetve az azt megelőző állapotokat -, az érintetteket segítséghez tudják juttatni, valamint megfelelően viszonyuljanak az áldozatokhoz. Ezen felül a most is a rendszerben - például telefonos segélyszolgálatnál - dolgozó szakembereket is továbbképzik - tette hozzá.

A fejlesztési forrás kedvezményezettje a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., amely közvetítőként, szervezőként vesz részt a projektben.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk