kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A Tesco és a cégnél működő szakszervezetek között október 13-án folytatódnak a tárgyalások

A Tesco és a cégnél működő munkavállalói érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között október 13-án, pénteken délelőtt 10 óra körül folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről - írja az MTI.

images

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn abban egyeztek meg a szakszervezetek és a munkáltató, hogy nem adnak információkat a sajtónak az egyes tárgyalások menetéről vagy tartalmáról.

Sáling József, a KASZ elnöke szintén azt közölte az MTI-vel, hogy a hétfői tárgyalásról a felek részleteket nem árulnak el, ugyanakkor azt megjegyezte, hogy hétfőn a tárgyaló partnerek a szakszervezetek sztrájk követeléseiről, így például a béremelésről, a munkavállalói létszámbővítésről és a régóta a cégnél dolgozó munkavállalók anyagi megbecsüléséről egyeztettek.

A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy még a béremelésről sem született megegyezés, mert bár a KASZ korábbi közlése szerint a társaság szeptember 1-jétől, visszamenőleg bruttó 179 ezer forintra emeli a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetését, ez azonban egyelőre még nem valósult meg. A legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése még bruttó 176 ezer forint.

Sáling József úgy fogalmazott: a Tesco döntése értelmében csak akkor lép életbe a béremelés, ha a társaság és a szakszervezetek a sztrájkkövetelés minden kérdésében meg tudnak egyezni, amíg nincs megállapodás, addig ez csupán egy ajánlat a cég részéről. Arról is beszámolt, hogy folytatódik a múlt hét szerdán kezdődött országos munkavállalói létszámfelmérés a Tesco áruházaiban.

Bubenkó Csaba korábban a szakszervezeti követelések közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.

A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk