Megjelent: 7 éve

Korábban akarok visszamenni Gyesről, aláírhatom a fizetés nélküli szabadságot?

Első gyermekem 2010-ben született, 2012-ben, mikor betöltötte a 2. életévét, visszamentem a munkáltatómhoz részmunkaidőben, 4 órában, másik munkakörbe. A módosításról úgy lett megírva a szerződés, hogy a gyermek 3. évének betöltéséig leszek 4 órában, utána az eredeti munkakörömbe kerülök vissza, 8 órába. Időközben megkérdeznék, be tudom-e vállalni a 6 órás munkaidőt, elfogadtam, mert több pénz. Ekkor úgy írtak szerződést, hogy attól a naptól kezdve 6 órás, és már nem szerepelt rajta, hogy a gyermek 3. évéig. Ekkor beszéltem a főnökömmel, hogy én szeretnék majd visszamenni 8 órában dolgozni, ha lejár a 3 év. Közölte velem, mindegy, hogy most írjuk meg így a papírt, 6 órába, vagy majd a 3 év lejártával, mert ő visszavesz akkor az eredeti munkakörömbe, amit a gyerek miatt úgyse fogok tudni vállalni ( korai munkakezdés, késői munka befejezés, segítség hiánya). Belementem, mert kellett a pénz, a régi munkakörömet meg nem tudtam volna vállalni. De folyamatosan emlegettem, hogy ha adódik rá mód, szeretnék visszakerülni 8 órába. Ez sikerült is 2015 -ben, bár csak 2017. augusztusáig szólt így a szerződésem, mert egy személy elment szülni az egyik telephelyünkről, az ő helyére raktak addig. Elvileg ennek a lejártával ismét 6 órába kerültem volna a fő telephelyen. De 2016-ban terhes lettem. Most a 2. gyermekemmel vagyok itthon, aki áprilisban született. A csecsemőgondozási díjam lejár szeptemberben, a gyermekgondozási díj igényléséhez pedig most kaptam nyomtatványt a munkahelyemtől, és egy általuk írt kérelmet, miszerint én kérelmezem, hogy a gyermekem 3. évének betöltéséig fizetés nélküli szabadságot adjanak. Ilyet az első gyermeknél nem kellett írni. Most nem tudom, ezzel mit tegyek. Azóta változott a törvény, és ki kell ilyet tölteni, vagy megint egy trükk a részükről?Én szeretnék visszamenni majd hamarabb dolgozni, de ha ezt aláírom, ő nem lesz köteles visszavenni addig.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A helyzet (jogi szabályozás) nem változott. A munkavállalónak a fizetés nélküli szabadság esetén legalább 15 nappal előre be kell jelentenie írásban a fizetés nélküli szabadság igénybe vételének kezdő időpontját. A fizetés nélküli szabadság pedig a munkavállaló által megjelölt időpontban szűnik meg, erről a munkáltatót azonban legalább 30 nappal korábban tájékoztatni kell. A munkavállaló kontrollálja tehát teljes mértékben azt, hogy mettől meddig szeretne fizetés nélküli szabadságon maradni. A munkáltatónak ezt ugyanakkor tudnia kell. Ennyit ír elő a törvény.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk