kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A magyarok tizedének otthona egyben a munkahelye is

A magyarok háromnegyede fél óra vagy annál rövidebb idő alatt jut el munkahelyére. A legutóbbi népszámlálás adataiból az is kiderül, hogy az emberek majd tizedének otthona egyben a munkahelye, mintegy egyötödük pedig gyalog jár dolgozni.

A rendszerváltás óta megnőtt az ingázók aránya. Míg 1990-ben minden negyedik munkavállaló lakóhelyétől eltérő településen dolgozott, addig ez az arány tíz évvel később 30 százalékot tett ki.

A 2001-es cenzus a teljes lakosság munkába járási "szokásait" vizsgálva azt mutatta, hogy a - járművel közlekedő - alkalmazottak harmada jut el személygépkocsival a munkahelyére, és ebben elenyésző a különbség az ingázók és az ugyanazon a településen lakók és dolgozók között. Az előző népszámláláshoz hasonlítva viszont jelentősen megnőtt az autót használók aránya minden társadalmi rétegben.

A tömegközlekedéssel munkába járók közül legtöbben az autóbuszt használják. A helyben lakók és dolgozók 30 százaléka, az ingázók 40 százaléka - zömében a községekben lakók - veszi igénybe ezt az eszközt. A vonattal összességben a foglalkoztatottak 4,5 százaléka jut el munkába, az ingázóknak pedig tizede. A motorkerékpár és a bicikli a helyben lakók és dolgozók több mint negyedének jelent megoldást.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk