kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Internetes toborzás, avagy keressünk tűt a szénakazalban

A toborozással foglalkozó szakemberek napjainkra teljes mértékben elfogadták az online toborzást mint a célnak nagymértékben megfelelő eszközt. Az online toborzás azonban nem áll meg az álláshirdetésekkel foglalkozó oldalakon való megjelenésnél, a neheze csak ezután következik...

Számtalan olyan internetes oldalt találhatunk a világhálón, mely készséggel elhelyezi álláshirdetésünket saját felületein, ezek közül sok oldal látogatottsága el is éri azt a szintet, hogy tényleg megérje hirdetni. Különböző módon mérhetjük egy-egy megjelent hirdetés hatékonyságát, ezek között szerepelhet: hányan látták a hirdetést, hány jelölt adta be pályázatát, a pályázatok közül melyek voltak értékesek, megtaláltuk-e a megfelelő jelöltet a toborzási folyamat eredményeképp? Természetesen akkor volt hatékony a hirdetésünk, ha általa megtaláltuk a megfelelő munkavállalót, azonban az internetes toborzás sok más előnyt is magában foglal.

Az internetes álláshirdetésekre általában jelentős mennyiségű pályázat érkezik, nagyobb vállalatoknál ez a szám több százra is emelkedhet, melyet elősegít az, hogy a CV elkészítésének és küldésének ideje lerövidül. Általában e-mailben küldik el a jelöltek saját önéletrajzukat, az ezekben szereplő fontosabb adatokat a toborzással foglalkozó szakember valamilyen módon - jobb esetben elektronikus úton (excel tábla, access adatbázis) - rendszerezik. A toborzási folyamat említett első fázisát nevezzük adatbázis építésnek, mely talán a legfontosabb lépés is egyben. A legtöbb toborzási szakember tisztában van azzal, hogy az általa készített excel táblázat nem megfelelő eszköz a jelöltek nyilvántartására, és a jelöltek közötti szűrések elvégzésére. Ezen kívül munkájuknak 15-30 százalékát teszi ki az adatrögzítés, az említett jelöltek adatainak pl. excel táblába való rögzítése. A rögzítés egyúttal egy leképezés is, ahol az önéletrajzból nem egyértelmű információt próbáljuk transzformálni. A közepes nyelvtudás vajon mit jelent? Vajon beszéd- és íráskészséget jelent a hétköznapi nyelvben? Ezt adott pályázatnál csak a pályázó tudja.

Az internetes toborzás nagy előnye, hogy a világháló használatával bárki, szinte bárhonnan jelentkezhet egy állásra, és saját adatait maga viheti fel az adott vállalat adatbázisába, mely az alapját képezi a vállalat toborzási rendszerének, Karrier Portáljának. Ezzel a vállat információs adatbázisára a leképezést is a jelölt végzi, tehát kénytelen lesz megadni akár osztályozási skálán is az irás- és beszédkészségének szintjét. Ez a lehetőség jelentős munkától szabadítja meg a HR-eseket, valamint lehetőség nyílik akár az első tesztek jelöltek általi kitöltésére is, melyet egy intelligens rendszer néhány másodperc alatt ki is értékel.

Ha már a Karrier Portál adatbázisában rögzítésre kerültek a pályázók, könnyen lehet keresni a jelöltek adatai (életkor, iskolai végzettség, munkahelyi tapasztalat, nyelvtudás, stb.) között, lehetőség nyílik különböző automatikus levelek (e-mail, és postai) küldésére, interjúk szervezésére, teszt eredmények rögzítésére, stb., végeredményben az egész toborzási folyamat egy homogén rendszeren belüli kezelésére.

A jó karrier oldal kezeli a ma már jelentős mennyiségű passzív (nem konkrét pozícióra) jelentkezést is, hiszen később ez jó alap lehet egy pályázat kiírásakor. Fontos ismérve a jó karrier Portálnak az adatbázisban szereplő adatok jelentkezők általi karbantarthatósága is.

Számos vállalatnál felmerül az igény, hogy a toborzási rendszer legyen összekapcsolva egy vagy több vállalati rendszerrel, mely lehet a bér-, az alkalmazottakat nyilvántartó-, a szervezeti hierarchiát kezelő rendszer. A belső vállalati rendszerekkel való összekapcsolás eredményeképp a toborzási rendszer nem kizárólag a HR-esek, hanem áttételesen pl. a bérszámfejtők munkáját is megkönnyíti.

Egy vállalat saját toborzási rendszerének megfelelő működéséhez két dolog elengedhetetlenül szükséges: megfelelő informatikai háttér, és egy kiforrott toborzási szoftver. A megfelelő informatikai háttér jelenti egyrészt a Karrier Portált kiszolgáló szerver (pl. IBM) megfelelő rendelkezésre állását, valamint a rendszer gyors használhatósága érdekében egy megfelelő internetes kapcsolat meglétét.

Fontos megjegyezni, hogy minden cég toborzási folyamata kicsit más, a toborzási rendszernek minden esetben alkalmazkodnia kell a vállalat belső folyamataihoz. Egy jó toborzási megoldás a fent említett szolgáltatásokon felül ergonómikus, mely lényegében magában foglalja a lényeget: a HR szakember egy olyan rendszert kap a kezébe, aminek segítségével megtalálhatja a megfelelő jelölteket az álláspiacon, mely nem kisebb feladat, mint megtalálni tűt a szénakazalban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek