kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

5,1 milliárd forinttal nőtt a rehabilitációs foglalkoztatására szánt összeg

A minimálbér- és a garantált bérminimum emelésének kompenzálása miatt márciusban 5,1 milliárd forinttal, több mint 39 milliárd forintra nőtt a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs foglalkoztatására szánt összeg - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára - írta az MTI.

images

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról rendezett szakmai eseményen az államtitkár hangsúlyozta: közös érdek a fogyatékos, az egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása és integrálása a munkaerőpiacra.

Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek erőforrásai a társadalomnak, és esélyt kell biztosítani számukra. Foglalkoztatásukhoz pedig szükség van a piac, a vállalatok és a munkaadók megfelelő hozzáállására is. Fontosnak nevezte a pénzbeli ösztönzőket, támogatásokat, de a legfontosabb szavai szerint a munkáltatóknál már elindult társadalmi szemléletváltozás.

Dorogi Rajmund, a Szociális és Gyermekvédelmi (SZGYF) Főigazgatóság, Szakmatámogatási Főosztály megbízott főosztályvezetője elmondta: több ezer megváltozott munkaképességű ember reintegrációját támogatják majd az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programmal (EFOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programmal (VEKOP).

Az EFOP-ban 8 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergencia régiókban 6 ezer megváltozott munkaképességű ember segítésére, a VEKOP-ban pedig 2 milliárd forinttal 1500 megváltozott munkaképességű embert támogatnak - tette hozzá.

Kovács Ibolya, Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztályának főosztályvezetője elmondta: az elmúlt években az egy megváltozott munkaképességű emberre jutó éves támogatás mértéke 1,12 millió forint volt, ez idén 15 százalékkal, 1,288 millió forintra emelkedett a minimálbér emelésének köszönhetően.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk