Megjelent: 7 éve

Minden második nő szerint nagyon nehéz munkát találni kisgyerekkel

Munkakeresés kisgyermekes nőként, túlterheltség, munka és gyermeknevelés összeegyeztetése: a Coca-Cola Magyarország közvélemény-kutatása szerint ezek ma a magyar nők legnagyobb kihívásai. Minden második nő családbarátnak tartja a munkahelyét, bár több segítséget szeretne kapni a férfiaktól és a családtagjaitól.

Noha az édesanyák kevésbé vakmerők, az egyedülálló nők jelentős része szívesen indítana saját vállalkozást. A nők körében végzett reprezentatív kutatás eredményeit “Nőként Magyarországon” címmel tartott előadásában ismertette Pellion Ágnes, a Coca-Cola Magyarország közkapcsolati és kommunikációs vezetője és Danó Györgyi, a felmérést végző piackutató intézet, a Kód Kft. kutatási igazgatója.

„Szerettük volna megismerni, hogy érzik ma magukat a nők Magyarországon, miket éreznek kihívásoknak az élet különböző területein. Azért végeztük el az országosan reprezentatív, a 18-49 éves nők problémáit és vágyait vizsgáló felmérést, hogy pontos képet kapjunk, hol kell és tudunk segíteni” - mondta Pellion Ágnes, a Coca-Cola közkapcsolati és kommunikációs vezetője.


Stresszmentes munkahelyen a dolgozók is elkötelezettebbek



A túlterheltség általános probléma a magyar nők körében[1], a munkavégzés megkönnyítéséért tett törekvések viszont tényleg megtérülnek. A családcentrikusabb, tehermentesebb feltételeket teremtő munkahelyek iránt sokkal elkötelezettebbek és lojálisabbak a női munkavállalók. Mindemellett optimizmusra ad okot, hogy a kutatásban részt vevő nők körülbelül fele családbarátnak véli munkahelyét. A 20-as éveikben járó hölgyek azonban a heti munkaidő elnyúlásával, a „hétvégézéssel” küzdenek[2], mely nagymértékben hozzájárul túlterheltségükhöz - és ez összefügghet munkahelyük iránti elégedetlenségükkel is.

Nehézségek 1-100-as skálán



Gyermekvállalás vagy munkakeresés



A megkérdezettek vegyesen vélekednek: örömteli[3], hogy a 20-as, 30-as éveikben járó nők szerint a gyermekvállalási korba érve is bevállalható az álláskeresés. Kisgyermekes anyaként azonban inkább kihívásnak látják a munkahelykeresést, illetve félnek állásuk elvesztésétől és a karrierjük megszakadásától is[4]. A munkahelyi hátrányos megkülönböztetést viszont a megkérdezett kisgyermekes nők sem érzékelik valós veszélyként. Ugyanakkor probléma, hogy az aktívan dolgozó nők rendszerint második műszakként élik meg az anyaságot, a háztartás vezetését - és igazságtalannak érzik, hogy a férfiak ebben ritkán segítenek be.



Életkortól és családi állapottól egyaránt függhet a vállalkozási kedv és a karrierlehetőségek iránti érdeklődés. A 30 év alatti nők 58%-a például kifejezetten nyitott arra, hogy vállalkozzon; ők úgy tűnik, a szabadságot, függetlenséget többre értékelik a korábbi generációk számára természetes biztos állásnál. De a gyermekek számának növekedésével a vállalkozási kedv csökkenni látszik, viszont a jelenleg nem dolgozó nők, vagy az alternatív munkarendben lévő hölgyek szintén nyitottabbak a vállalkozásra. A hagyományosnak gondolt női szerepek átalakulását mutatja, hogy a nagymamák is aktívabbak a munkaerőpiacon, a nyugdíjas korúak körében is egyre gyakoribb a karrierépítés, mint az egész életen át tartó önmegvalósítás része. Emiatt viszont kevésbé számíthatnak a nagyszülői segítségre az édesanyák - derült ki a fókuszcsoportos beszélgetéseken és a kérdőív során feltett nyitott kérdésre kapott válaszokból is.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Minden második nő szerint nagyon nehéz munkát találni kisgyerekkel
2. oldal - Lehetőségek és teendők családi, munkaadói, közösségi és országos szinten
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk