Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Vakcinagyártó üzemet avattak Budapesten

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az új vakcinagyártó üzem megnyitóján mondta: az új üzem, valamint a Ceva cégcsoport kutatási tevékenysége a jövőben is hozzájárul a magyar állatállományok egészségügyi státuszának megőrzéséhez, javításához; mind pedig ahhoz, hogy a területen jelentkező újabb és újabb kihívásokra világszinten is hatékony válaszok, megoldások szülessenek - írja az MTI.

Nagy István, a világ 10. leggyorsabban fejlődő állategészségügyi cégének, a Ceva Santé Animale-nak, a legújabb európai vakcinagyártó üzemének budapesti átadásán arról beszélt, hogy a 25 millió eurós, mintegy 7,8 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően hatszorosára növekszik a budapesti központ gyártókapacitása. Ötszázezer helyett 3 millió ampulla készülhet a 3900 négyzetméteren kialakított négy külön termelő laboratóriumban.

Az új üzem megfelel a legmodernebb igényeknek is. Az új fejlesztésű automatizált gyártóvonalnak, a több mint 100 új berendezésnek köszönhetően egyidejűleg négy különböző törzset is tud termelni. A vakcinákhoz szükséges antigén előállításának kapacitása is a duplájára, 75 ezerről 150 ezer literre növekszik - mondta az államtitkár.

Nagy István emlékeztetett: a nemzetközi Ceva csoport a világ 44 országában összesen több mint 5000 embert foglalkoztat. Az állategészségügyi piacon évtizedek óta meghatározó cégcsoport egyik legnagyobb erőssége a baromfivakcina-előállítás: ezen a területen a világ 3. legnagyobb vállalatának számít.

Kiemelte: az állattartásnak, az élő állatok, illetve az állati eredetű termékek kereskedelmének jövedelmezőségét alapvetően az állatok egészsége szabja meg. Az állatok egészségét gyengítő, a termelését csökkentő valamennyi betegség mind-mind az állattartás jövedelmezőségét csökkenti. Az állatok egészségi státuszának növelése, egy-egy betegségtől való mentes státusz megszerzése ugyanakkor kedvezőbb takarmányhasznosítást, nagyobb eladási árat, esetleg korábban zárt piacok megnyitását eredményezheti. Mindez pedig pénzzel mérhető gazdasági haszonnal jár. Ezért is fontos az állatok betegségeit általában, ha lehet ne gyógyítsák, hanem előzzék meg a szakemberek.

Marc Prikazsky, a Ceva csoport elnök-igazgatója azt emelte ki: a cégcsoport az elmúlt években mintegy 100 millió eurót - mintegy 30 milliárd forintot - fektetett be Magyarországon. A mostani beruházás újabb 60 munkahelyet jelent a magyar fővárosban. "A Ceva Phylaxia esetében az innováció valóban eredményekkel párosul, és már bejegyeztem a naptáramba, hogy ismét itt legyek önökkel 2020-ban, vagy még hamarabb, hogy átadjam a következő létesítményünket" - mondta az elnök-igazgató.

Kozák Péter országcsoport menedzser az MTI-nek elmondta: a Ceva-Phylaxia idei árbevétele várhatóan meghaladja majd a 20 milliárd forintot. Ebből mintegy 4 milliárd forint a belföldi árbevétel.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk